Page 31 - Roma rapszódia

– Azon tűnődöm – de hidd el, nem akarlak rábeszélni semmire –, hogy mit hiszel Istenről és a vallásról?
A lány mosolygott és habozás nélkül válaszolt, szinte gyermeki lelkesedéssel.
– Hát az igazság az, hogy eddig nem sokat gondolkodtam erről. Újabban, nyilvánvaló okokból másképp van. A következőket gondolom: Az én vallásom szerint Istent nem lehet személyesen ismerni. Úgy értem, hogy amikor mi imádkozunk, nem tudhatjuk biztosan, hogy Isten hallja-e az imánkat, és természetesen azt sem, hogy válaszol-e egyáltalán. De nem is ez nálunk a legfontosabb. A szívemnél sokkal fontosabb az, amit tennem kell.
Iván állát a kezére támasztotta. Fekete póló volt rajta és szürke dzseki.
– És milyen hatással van ez rád? Mármint amikor imádkozol?
A lány elgondolkodott.
– Hát, régebben erről sem gondolkodtam. De amikor régebben
imádkoztam, különösen esténként, naplemente után az ima idején, utána különféle dolgokról beszéltem Istenhez. Nem úgy, mint mi most, de például azt mondogattam: „Nem szeretnék a faluban maradni”, és hasonló dolgokat.
Az ajtó kinyílt és ismét Dárkó lépett be. Volt valami kifürkészhetetlen a lényében, mintha nem tekintené valóságosnak az életet, s az embereket is csupán kívülállóként szemlélné. Éles humorát és hasonlatait is nehéz volt megérteni. Nyilvánvalóan intelligens volt, de valamiért ezt az oldalát rejtegette.
– Zágráb és dr. Jászmina, a vacsora tálalva, és ma megéri nem késlekedni.
Ez a fontos felhívás félbeszakította a beszélgetést. Mindnyájan elindultak az étkező felé.
30