Page 46 - Roma rapszódia

9
Az ajtó
Mária átadta a telefont Ivánnak. Sztefán a hálószobában aludt összekuporodva az ágyon. Mária intett testvérének, hogy halkan beszéljen. Iván csak legyintett. Már az előző héten figyelmeztette, hogy ne bánjon úgy a fiúval, mintha az csecsemő lenne. Egy serdülő gyerekről van szó, akit már nem kell babusgatni. Az asszony fittyet sem hányt Iván véleményére, szívében már leomlott minden gát. Sztefánt saját fiaként szerette. A papírok megérkeztek, és szerb volta ellenére örökbe fogadhatta.
Iván csak megvonta a vállát és beleszólt a telefonba:
– Dárkó, mondj el mindent!
Dárkó a megszokott ironikus hangnemben beszélt.
– Nos, Zágráb, te vagy az ember, ahogyan azt „Játékországban”
mondják. Mindenki erről beszél, de én helyretettem őket. Mondom nekik: „Zágráb olyan, mint a só és a világosság: ragyog, megtisztít és elolvasztja a havat.” De a nagy újság az, hogy úgy néz ki, a nődet egy magafajta érdekli. Remélem, hogy helyesen fogalmaztam.
Ivánt a hányinger környékezte. Tisztában volt azzal, hogy Dárkónak alig van, vagy egyáltalán nincs képessége az együttérzésre, de ezzel a brutális közléssel mintha csak arcul csapta volna. A hang a telefonvonal végén könyörtelenül folytatta:
– Most volt épp lent valaki, aki videófilmeket játszott le nekik. A legújabb a „Játékországból” érkezett „Szépség és a szörnyeteg”. Hát, azt hiszem, hogy épp ez történik itt is. Emlékszel a muzulmán fiúra, aki majdnem fej nélkül érkezett? Micsoda borzadály! Mindegy, úgy
45