Page 47 - Roma rapszódia

néz ki, ő volt a megmentője, amikor az „Árkán brigád” otthagyta nyomait a történelemben. Úgy tűnik, hogy a burek édesebb, mint a méz, és ahogy azt Miki és Mini hazájában mondanák, ők most egy pár.
A beszélgetés többi része a tábori élet különböző dolgairól már alig jutott el Iván tudatáig. Letette a kagylót, elnézést kért a nővérétől, és kiment a szürke éjszakába. Kint szemerkélt az eső. Iván szinte futott, így próbált megszabadulni a benne felgyülemlett fájdalomtól. Megpróbált imádkozni, de nem sikerült. Fejében száguldottak a gondolatok és képek. Tisztában volt azzal, hogy soha sem vehetné el Jászminát feleségül, mégis szerette. Ha pedig így van, akkor azt kellene kívánnia a számára, ami neki a legjobb, és egy ilyen teljesen összetört fiút szeretni jó dolog. Ebben az állapotában bizonyára feleségül venné. Ő, Iván, összebarátkozhatna kettejükkel, és sok szerencsét kívánva igyekezhetne megosztani velük a hitét. Nem, ez badarság. Szerette Jászminát, és elhatározta, hogy soha többé nem lesz szerelmes. Elkötelezte magát mellette, csakis mellette. Nem tudta őt elfeledni, azt a csodálatos érzést sem, amikor Jászmina az utolsó napon megölelte őt. Hallotta a hangját, ahogy azt suttogja, hogy szereti, és hogy bármerre is jár, mindig a szívében fogja hordani.
Sírva fakadt, és egyre gyorsabban lépkedett. Hirtelen valaki megszólította: – Elnézést, minden rendben van? Nagyon gondterheltnek tűnik.
Egy hosszú fekete esőkabátos, idősebb férfi állt az utca sarkán. A ködtől és szitáló esőtől nedves utca visszatükrözte az utcai lámpa fényét, amitől a jelenet túlvilági hangulatot öltött. Az idős ember folytatta:
– Jöjjön, üljünk le ide, és beszélgessünk!
46