Page 76 - Roma rapszódia

– Éhesek vagyunk, légyszi fejezd be!
Megdöbbent, türelmetlen pillantással folytatta:
– Nem, új nap jött ma el, Ante Pavelity, Josip a Broz és Tanya
Torbarina mind el lettek mosva ezzel az új Köztársasággal ahol, a vér és a burek folynak a szabadsággal és...
Szavait a bejárati csengő szakította félbe. Még mindig beszélve Ivánra nézett, és az ajtóhoz lépett.
– Zágráb, az elhízástól mentett most meg a csengő.
Kinyitotta az ajtót. Egy roma fiú állt előtte, aki körülbelül tizennégy éves lehetett. Dárkó visszahőkölt, mintha pofon vágták volna. A társaság is megdermedt, zavartan figyelt. A fiatal fiú ismeretlen nyelven szólalt meg. Dárkó ösztönösen ugyanazon a nyelven válaszolt, és intett a fiúnak, hogy menjenek be a mellékszobába.
A többiek csendben figyelték őket. Mintha hirtelen kés vágta volna el a biztonságot, és vitte volna vissza őket a háború és halál világába, amelyet olyan jól ismertek. Amíg Dárkóék a másik szobában voltak, senki sem szólalt meg. Hallhatták a motyogásukat, de tudták, hogy ha itt lennének, sem értenék a beszédüket.
Az ajtó kinyílt, és Dárkó a bejárati ajtóhoz vezette a fiút. A zsebébe nyúlt és 50 kúnát adott neki. Miután kiengedte, lehunyt szemmel támaszkodott a csukott ajtóhoz.
A barátai némán figyelték. Dárkó próbálta összeszedni magát. Leült, az összes szem sápadt és meggyötört arcára szegeződött.
Iván szólalt meg először.
– Akarsz erről beszélni, vagy inkább menjünk el?
Dárkó hiába szorította össze a szemét, hogy feltartóztassa a
könnyeit, amelyek máris végigfolytak az arcán.
Mária gyengéden megfogta a kezét és csaknem suttogva kérdezte: – Mi történt? Mi a baj?
75