Page 87 - Roma rapszódia

néhány, búzaföldekkel körülvett házból állt. A búzatáblák, mint az óceán hullámai ringatóztak a szélben. Az óceán közepette volt az ő otthona, egy elveszett és nem kívánatos emberek lakta sziget, ahová bűntudattal és megtörten tért vissza, nem pedig túláradó örömmel.
A házat sokan vették körül. Az emberek valószínűleg nem fogják őt felismerni ennyi év után, de a jöveteléről tudnak. Az érte küldött fiú bizonyára jókora túlzással számolt be a találkozásukról. Kis lakását palotának festhette le, barátai az asztal körül szolgák lettek, akik némán hajlongtak előtte. Legalább két Mercédesz tulajdonosa, mind a kettő külön sofőrrel.
A tömeg némán bámulta. Egymást lökdösve visszahúzódtak, hogy bemehessen a házba.
Édesanyja koporsóban feküdt a szoba közepén. Körülötte a padlón, egy széken és egy kis asztalon rengeteg gyertya piros és fehér műanyag tartókban. Megcsapta a halál szaga. A holttestet nem mosták le, be sem kenték, és ebben a melegben kellemetlen szag terjengett körülötte. A hőség ellenére jéggé dermedve és kővé meredt arccal feküdt. Legyek telepedtek ajkaira és szemeire, igyekeztek valamiféle nedvességet kiszívni a bomlásnak induló testből.
Szlavica háttal ült, halott anyja kezét fogta. Dárkó a nevét suttogta:
– Szlavica?
A lány csendben felállt és megfordult. Zöld pólót és kék farmernadrágot viselt, karjain és a melle felett házilag készített tetoválások.
– Dárkó?
A férfi bólintott, és átölelte, ahogyan csak testvérek tudják ölelni egymást. A lány szorosan hozzábújt, majd hátralépett.
86