Page 89 - Roma rapszódia

menetre hasonítottak, inkább menekültekre, akik elfáradtak és csak vánszorogni tudnak valami bizonytalan pihenőhely felé.
A temetőben a sírok túldíszítetten hivalkodtak. A hatalmas márvány sírkövekbe voltak vésve az eltávozottak képei, mintegy halhatatlanná magasztosítva őket. A sírok között utakat alakítottak ki csendes padokkal, hogy a gyászolóknak legyen hol leülniük, gondolkodniuk, emlékezniük.
A temető túlsó végében volt a roma „telep”. Elhanyagolt, zsúfolt, jelöletlen sírok egymás hegyén hátán. Márvány s kő helyett egy- egy törött fakereszt azok nevével, akik egykor sokat jelentettek a szeretteiknek, most mégis kegyelet nélkül vesztek el ezen a szégyenteljes és igazságtalan helyen.
A zenekar megállt. Az emberek a kiásott sír köré gyülekeztek. A fiatal pap arca jóindulatról és együttérzésről tanúskodott. Magában állt, és nézett bele a lyukba.
**** *
Besötétedett, a falu elcsendesedett. Dárkó és Szlavica eltakarították a gyertyákat és a műanyag virágokat, és letelepedtek a két székre az egyetlen asztal mellé a házban. Az asztalon egy üveg bor mellett két pohár, azokból kortyolgattak. A csend és a bor hatására lassan ismét közelebb kerültek egymáshoz. Életük utolsó éveiről meséltek. Életük nyilvános és titkolt rétegei fokozatosan bontakoztak ki.
A ház előtt autó állt meg. Az ajtó megnyílt, és az autó lámpáinak a fénye úgy elvakította őket, hogy csak az ajtóban álló ember körvonalait látták. Becsukta az ajtót és a szoba sötétségbe borult. Az uzsorás volt.
Kezet rázott Dárkóval és őszinte részvétét fejezte ki édesanyja halála miatt. Dárkó megköszönte. Az uzsorás folytatta.
88