Page 576 - A sírból üdvözöl

pedig nincs ideje az ország összes fodrászszalonját és parókaboltját
meglátogatni, vagy átnézni a vendég- és vásárlási listákat. Éppen elég volt
felkeresni a környékben üzemelő boltokat, abban reménykedve, hátha talál
valamit, amin elindulhat. Csakhogy ezt a csekély nyomot egyenlőnek is
lehetett nevezni a semmivel.
Igaz, Faith Peterson esete nagyon érdekesnek bizonyult. Adott adott egy-
két löketet előre, de Paul nem tudta, hogy ez is olyan zsákutca lesz-e, mint az
összes többi út, amin mindeddig elindult. Ugyanis hála David Wolfnak, a
nyomok többsége eltűnt, neki pedig a semmiből kell előkerítenie a gyilkost.
Ráadásul az események teljességgel összekuszálódtak, ha pedig semmi nem
fog kitisztulni, nem találja meg az elkövetőt... Ha pedig ez nem sikerül, talán
sohasem juthat haza. Ő pedig semmit sem akart ebben a pillanatban, csak
véget vetni ennek az egész őrületnek, és eltűnni ebből a világból. Vajon Sherry
mióta vár rá?
Óvatosan a mellkasára csúsztatta a kezét. A hatalmas üresség lassan
marcangolta szét, olyan volt, mint egy soha be nem múló seb, ami folyton
vérzett. Sok idő kellett, míg megszokta, hogy nincs odabent már semmi sem,
ami éltetné őt... Hogy a szíve néma és mozdulatlan. Hetek kellettek, míg
megpróbálta megérteni a helyzetét, és míg felfogta a felfoghatatlant. Hogy él,
miközben mégsem... Olyanná vált, mint amiről a mai filmek szólnak, és néha
tényleg filmszereplőnek érezte magát, akinek valahogyan sikerült kilépnie a
mozivászonról.
Meg kell találnom!
Ezt kiáltotta akkor, amikor felébredt. Az esküjére gondolt, ami kötelezte, ami
nem hagyta, hogy meghalhasson. Ami felébresztette őt még akkor is, mikor
már régen aludnia kellett volna. Samantha sikolya még mindig ott
visszhangzott a fejében. Olyan volt, mintha szalagot ültettek volna a fejébe,
hogy újra és újra lejátssza a hangot. De hiszen... halott voltál. Meg kellett volna
halnod!
Paulnak fájtak az akkor elhangzott szavak, ahogy fájt a titka is. Olyan
teher volt, amitől nem lehetett egykönnyen megszabadulni; a hátán cipelte
naphosszat, letenni sem volt képes, hogy bár megpihenhessen. Samantha
hosszú ideig hozzá sem mert érni, úgy nézett rá, mintha undorodna tőle, de
hát Paul ezt meg is értette. Abban a pillanatban Samantha jobban gyűlölte őt,
mint bárki mást ezen a világon, ő pedig nem hibáztathatta ezért. Saját magát

574