Page 572 - A sírból üdvözöl
P. 572

Azzal sarkon fordult, és elindult az autója felé, azonban megtorpant,
        amikor meghallotta a szomszédja hozzá intézett szavait. A hangja rekedtes
        volt, és még mindig levegő után kapkodott.
        – Néha arra gondolok, bár te haltál volna meg helyettük – hörögte a férfi.
        Egész testében reszketett, mintha ő maga is félt volna a saját szavaitól. – Hogy
        bár sosem születtél volna meg...
             Naya hátrapillantott, és végignézett a földön térdelő, továbbra is a
        nyakát masszírozó öregemberre. Elesettnek és meggyötörtnek tűnt, mint aki
        éppen most vesztette volna el mindazt, ami egykor kedves volt számára.
        Fogalma sem volt, ki helyett kívánta a halálát, de ez már nem is érdekelte.
        Nem érzett mást, csak szánalmat és megvetést iránta. Ha azt hitte, a szavai
        mélyen nyomot hagynak majd benne, hát tévedett. Nayát sosem érdekelte, ki
        mit gondol róla, ráadásul amúgy sem volt újdonság neki, ha valaki a halálát
        kívánta. Néha még ő maga is ezt tette...
        Downton még utána kiáltott valamit, azonban ezt már nem hallhatta, ugyanis
        ekkor már ott sem volt. Elnyelték őt az árnyékok.


                                         * * *


             Naya Narroway azokhoz a nőszemélyekhez tartozott, akikben Paul
        egyáltalán nem bízott meg. Egyszerűen volt valami benne, ami nem tetszett a
        férfinak, csak képtelen volt megfogalmazni, hogy micsoda.
        Naya más volt, mint akikkel eddig találkozott. Olyan hatással volt rá, olyan
        érzelmeket váltott ki belőle, mint eddig még soha senki. Erős volt, határozott,
        magabiztos és meglehetősen... titokzatos. Azok sötét színű szemek, az
        ébenfekete haj, a gyönyörű arc és az a karcsú derék teljesen megbabonázta
        őt. Tisztán emlékezett arra a napra, amikor legelőször találkoztak a rendőrség
        folyosóján; szinte elmentek egymás mellett, de ő elkapta a karját, és maga
        felé fordította. Már abban pillanatban, ahogy meglátta, volt benne valami, ami
        azóta sem hagyta nyugodni őt. Talán a tekintete volt az, ami megragadta,
        esetleg a szemének különösen sötét színe... Beleborzongott, valahányszor rá
        gondolt.
             Nem, Paul nem akart megbízni benne, nem akart együttműködni vele,
        csak azt akarta, hogy tűnjön el, és soha többé ne térjen vissza. Volt benne

        570
   567   568   569   570   571   572   573   574   575   576   577