Page 569 - A sírból üdvözöl

hazugságokkal...
– Mit akar maga tőlem? – vetette oda.
– Saját magad alatt ásod a sírt! – folytatta a felháborodottan Downton,
majd meglepettség suhant át az arcán, mikor Naya elmosolyodott erre a
kijelentésre.
– A halott nem ás saját magának sírt – sziszegte. – Aki pedig belülről nem
él, kívülről sem fog!
– Nem tudod, miket beszélsz – mondta remegő hangon a férfi. – A
szádba veszed a szavakat, holott nem is tudod a jelentésüket.
– Nem tűröm, hogy kioktasson! – Naya kezdte elveszíteni a türelmét, és
lassan közelebb lépett. – Mit akar tőlem már megint, vénember?! Ugye tudja,
hogy ez volt az utolsó dolog, amit eltűrtem magától?
Downton halántékán kidagadt egy ér, az állkapcsa megremegett, olyan
erővel szorította össze a száját.
– Figyelemre intettelek – suttogta. – Azt mondtam, vigyázz, mert ellenségek
közé merészkedsz, ahol óvatlanul maradsz. De te úgy teszel, mintha meg sem
hallanád, mit mondok neked!
– Tudok vigyázni magamra. – Naya a fogát csikorgatta. – És egyébként is,
honnan tudnám, hogy maga nem az ellenségem?
– Onnan, hogy tudom, mégis hallgatok.
A nő szeme megvillant erre a kijelentésre. Még most sem értette,
Downton mégis honnan tudja azt, amiről nem kellene tudnia. Nem követhette
őt aznap, nem ismerhette a szándékait, sőt... nem tudhatott róla semmit sem.
Mindig is ő volt az, aki szembeszállt vele amiatt, mert a háza elé parkolt, az
örökös kötözködő, aki mindig mások munkáját kritizálja csak, mert nem tetszik
neki valami, és most lám... hirtelen tud mindenről, és úgy tesz, mintha meg
akarná védeni őt.
– A hallgatás nem tesz senkit sem szövetségessé.
– Valóban nem, de akár egy utat is jelenthet a bizalom felé.
– Micsoda bölcs gondolatok! – gúnyolódott Naya. – Mégis melyik
könyvben olvasta ezeket?
– Teljesen megőrültél, Naya! Azonnal hagyd abba azt, amit csinálsz,
különben...
– Különben mi? Még egyszer megüt a serpenyővel?

567