Page 566 - A sírból üdvözöl
P. 566

múltjuk, mindenük...
        De vajon össze lehet gyűjteni egy évszázad emlékeit egyáltalán? Meg lehet
        érinteni az összes porszemet, ami mind-mind egy-egy emléket őriz? Vajon mi
        minden titkot őrzött ez a ház?
             Nagyot nyelt, majd kiegyenesedett. Hiba volt idejönni. De akkor hová
        máshová mehetett volna? Talán a temetőbe? Ha nem itt, akkor ott fogadja a
        pusztulás...
        Már épp készült volna megfordulni, hogy elmenjen, mikor a szeme sarkából
        egy árnyat vett észre, ám az szélsebesen továbbsuhant, és ahogy odanézett,
        nem látott mást, csak a szomszéd kertben álló nyírfát, aminek az ágai lassan
        ide-oda lengedeztek a gyenge szélben.
             Aztán meghallotta; halk, ütemes lépések közeledtek a betonon, majd
        haltak el, aztán ismét csend borult a helyre, csak a szél zúgása erősödött fel
        egy leheletnyire.
        Naya megfordult, és farkasszemet nézett Charles Downton házával. Ahogy a
        bejáratra pillantott, hirtelen eszébe jutott az az éjszaka, amit az öregembernél
        töltött. Még Paul bízta meg, hogy vigyázzon rá, Downton pedig reggelit is
        készített neki, amit ő mérgében a földhöz csapott. Még most is emlékezett,
        mint mondott neki aznap a férfi...
        Elfordította a fejét, hogy ne kelljen látni a megszürkült falakat, ám éppen csak,
        hogy oldalra pillantott, ismét meglátta az árnyat, ezúttal Downton háza
        körül. Vajon ki lehet az? Egy sötét sziluett bukkant fel az egyik tökéletesen
        egyenesre nyírt bokor mögül, majd azonnal el is tűnt, éppolyan gyorsan, mint
        ahogyan megjelent.
             Naya megborzongott. Biztos csak képzelődik... ez is csak egy olyan
        hallucináció, mint a többi. Bizonyára így van, hiszen nemrég vett be néhány
        pirulát, és még a fejét is kellőképpen beverte. Megmasszírozta a halántékát,
        hogy elűzze a képzelgéseit, ám amint újból felpillantott, ismét meglátta az
        alakot, ezúttal Downton háza mellett. Nem láthatta az arcát, ahhoz túlságosan
        messze volt, hogy kivehesse a vonásait, és a ház árnyéka teljesen beburkolta
        az alakját.
        Vajon egy betörő az? Esetleg... az az ember, aki felgyújtotta a házát? De hát
        miért ólálkodna itt, a bűntette helyszínén?
        Nem, ez teljességgel lehetetlen... Ki kellene vernie a fejéből ezeket a
        gondolatokat, meg kellene zaboláznia őket, mert ha így folytatja, lassan
        minden hallucinációvá válik körülötte. Kate jól mondta. Abba kell hagynia a


        564
   561   562   563   564   565   566   567   568   569   570   571