Page 568 - A sírból üdvözöl

a harag és az indulat, a tekintete megvetést és szánalmat tükrözött. – Mit
művelsz egyáltalán, Naya?!
Nayának hirtelen fogalma sem volt, mit felelhetne ezekre a kérdésekre,
olyannyira meglepte őt az öregember megjelenése. A feje úgy lüktetett,
mintha időzített bomba lenne benne, aminek a felrobbanásáig csak pár perc
maradt hátra.
– Maga mit képzel? – tört ki belőle hirtelen, majd nagy nehezen ülőhelyzetbe
tornázta magát, és a földre köpött egy adag véres nyálat. Ez már túl sok volt
neki. Ennél többet már semmiképp sem tűrhet el. Harag vágtatott az ereiben,
villámként hasított végig a testén, úgy áradt szét benne, mintha egyedül csak
ez éltetné. – Hogy merte... mégis hogy merészelt rám támadni?!
A fűbe markolt, majd lassan felállt, és szikrázó szemekkel meredt a
szomszédjára. Downton lépett egyet hátra, bekötött kezében megremegett a
fegyvere. Naya látta az arcán a félelem árnyait, amik végigsuhantak az aszott
bőrön és befészkelték magukat a ráncokba. Kiolvasta a tekintetéből a
rettegést, kék szeme megbánást tükrözött, mintha épp most futott volna át az
agyán, hogy nem kellett volna szembekerülnie egy Narrowayjel, mert annak
sosincs jó vége. Ha eddig nem tette, most volt oka féltenie az életét.
Naya nem értette, miért nem végzett vele eddig. A csendet el kell
intézni, James erre tanította őt egész életében, mert ha nem teszi meg, a
hangok egyszer csak megszólalnak, felerősödnek, és kiáltozni kezdenek. De ha
a hangokat elfojtják, a csend nem fog beszélni. Éppoly néma lesz, mint a
temetőben pihenő holtak tömege. Naya pedig mindeddig ezt tette; betartotta
James szabályait, elfojtotta a hangokat, és lám, mégis maradt még egy.
Csupán azt nem tudta, miért hagyta mindeddig életben. Egy Narrowayben
nincs irgalom, mint ahogy kegyelem sem.
Downton bármelyik pillanatban kiadhatja magából a titkait. Ő pedig nem azért
harcol, hogy a titkai ott maradjanak, ahová valók? A sötétben kell maradniuk,
meg kell semmisülniük, mintha soha nem is léteztek volna.
Az öregember azonban látszólag nem rettent meg kellőképpen tőle.
Ehelyett még szorosabban markolta a kezében tartott serpenyőt, és ismét
megszólalt, ezúttal is köpve a szavakat:
– Mégis mi a fészkes fenét művelsz?! Ez nem játék, Naya!
Erre a kijelentésre a nő összerezzent. A játék, jelentsen is bárhol bármit,
neki mindig ugyanaz volt; egy éjszaka fájdalmakkal, átveréssel és

566