Page 9 - A sírból üdvözöl
P. 9
lóbálta, miközben az asztal terítőjét morzsolgatta az ujjai között. A száját
harapdálta, és azon gondolkodott, érdemes lenne-e válaszolni erre a
kérdésre.
– Igen – mondta, majd kifújta a levegőt. A szavak akaratlanul is ömleni
kezdtek a szájából. – A szomszédban lakott, és mindig együtt játszottunk.
Mindig babázott velem, és még az óvodába is együtt jártunk. Aztán
elköltözött a szomszédból, de titokban mindig átjött játszani, és azt mondta,
nem szólhatok anyunak, hogy ő ott van nálunk, mert akkor anyu mérges
lenne, én pedig nem akartam, hogy anyu kiabáljon velem és Clarityvel, mert
akkor Clarity megharagudna rám emiatt.
Naya figyelmesen hallgatta Anját, miközben titokban jegyzetelt az
ölében levő jegyzetfüzetben. A kislány kissé megkönnyebbültnek látszott,
ahogy kimondta azokat a szavakat, amik nem hagytak nyugtot neki.
– Clarity most hol lakik? – kérdezte.
– Nem tudom. Azt nem mondta, csak annyit mondott, hogy messze
kellett költöznie a házunktól, mert erre kényszerítették.
– Kényszerítették? – kapta fel a fejét Naya. – Mégis kicsoda?
Anja megrázta a fejét.
– Nem tudom – suttogta csukladozva. – Clarity ritkán beszél erről.
Mostanában pedig meg se látogat, nem is játszunk együtt. Hiányzik.
– Amiatt nem játszotok együtt, hogy Clarity elköltözött? Miért nem
mész el hozzájuk egyszer te? Szerintem Clarity szülei is örülnének, ha
meglátogatnád a lányukat – mondta Naya kedvesen, ám a kislány megrázta a
fejét.
– Nem lehet. Nem tudom, hol lakik és Clarity egyedül költözött el. A
szülei nem mentek vele.
Naya összeráncolta a homlokát.
– Egyedül?
– Clarity nem akarta, hogy a szülei vele legyenek, és ezért elköltözött
valahova. De azt mondta nekem, hogy fél, mert rossz emberek veszik körül,
és azt akarják, hogy újra elköltözzön, pedig az már az ő igazi háza.
Naya a szája szélét rágta. Valahogy nem állt össze neki a kép. Hogyan
tudna egy nyolc éves kislány egyedül elköltözni valahova? Ez képtelenség.
Talán kicsit kérdezősködnie kellene Anja szüleitől, hogy ki is valójában ez a
Clarity. Hátha ők többet tudnak, mint amennyit a kislány akar elárulni.
7

