Page 53 - A sírból üdvözöl
P. 53

párat, majd kinyitotta a szemét, ám a fény olyan hirtelen áramlott a
         retinájába, hogy rögtön be is csukta.
             – Ó, végre felébredt. Hogy érzi magát? – A hang kedvesen csengett,
         közvetlenül az ágya mellett. Naya nem nyitotta ki a szemét, és nem is
         válaszolt, csak fájdalmasan felnyögött. – Értem, tehát ezt jó jelnek veszem.
         Megmondhatom akkor Cooper nyomozónak, hogy csodásan érzi magát? – A
         nyomozó nevének hallatára Nayának hirtelen minden fáradtság kiment a
         szeméből, és felkapta a fejét. Egy orvosi köpenyt viselő férfi állt az ágya
         mellett, és kedvesen mosolygott rá. – Dr. Morgan vagyok – mutatkozott be
         sietve, ám látva, hogy Naya nem reagál erre, zavartan megigazította a
         szemüvegét. – Khm. Emlékszik, hogyan került ide?
             Naya hosszasan nézett a férfira, majd megrázta a fejét.
         – Nem – mondta elhaló hangon. Az utolsó emléke a Rémfészekben volt,
         amikor kiokádta magából az egész nap elfogyasztott ételét.
             – Paul Cooper nyomozó ájultan és véresen hozta be magát egy társával.
         Elláttam a sebeit, a karján húzódó vágást pedig össze kellett varrnom, eléggé
         csúnya seb volt. – Naya felemelte a jobb karját, és szemügyre vette a kötést
         rajta, majd felsóhajtott. – Most hogy érzi magát?
             – Jól vagyok – felelte, és lassan felült. A karja furcsán szúrt, az oldala
         sajgott, mire újból felnyögött.
             – Hát igen, eltart egy darabig a gyógyulás – mondta az orvos. – De pár
         nap, és rendbe jön. Ajánlom, hogy pihenjen sokat.
             – Megfogadom – mormogta Naya.
             – Tehát, megmondhatom Mr. Coopernek, hogy jöhet maga után?
             – Tessék? – A pszichológus meglepetten kapta fel a fejét, és maga sem
         tudta miért, de valamiképp zavarba hozta Paul Cooper neve.
             – A nyomozó ragaszkodik hozzá, hogy hazakísérje innen.
             – Haza? – Naya pár másodpercig az orvosra meredt, majd amint eljutott
         a tudatáig a helyzet súlyossága, felsikoltott. – Mégis hány óra van? Te jó ég,
         engem várnak a betegeim!
             – Már dél elmúlt – válaszolta dr. Morgan, és a nő felé fordította a
         karóráját, hogy az láthassa rajta a számokat. – Sokáig aludt.
             – Ó, te jó ég! Itt van a táskám? Kaphatok egy telefont? Szólnom kell a
         betegeimnek, hogy ma nem tudom fogadni őket. – Naya fáradtan
         megdörzsölte a halántékát. – Méghozzá a fejem is lüktet – motyogta.

                                                                            51
   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58