Page 97 - A sírból üdvözöl
P. 97

– Na, de Paul! – Ez Charlotte volt. Dühösen nézett a nyomozóra, aki
         kérdőn felvonta a szemöldökét, majd lopva a Charlotte mellett álló nőre
         pillantott, aki azonnal megragadta a barátnője karját, és a temető bejárata
         felé kezdte húzni. Aztán a nyomozó beült a volán mögé, és intett Nayának,
         hogy üljön be a hátsó ülésre.
             – De hiszen... – kezdte a pszichológus.
             – Most! – utasította a nyomozó, mire Naya idegesen kivágta az ajtót, és
         becsusszant a hátsó ülésre. Paul Cooper becsatolta az övét, majd elindította
         az autót. Óvatosan rátért a főútra, ügyelve, hogy elkerüljön egy újabb
         ütközést Mr. Lloyd méregdrága autójával.
             Naya nem mert megszólalni, ugyanis egyszerűen nem tudta, mivel
         törhetné meg a nyomasztó csendet. Talán meg kéne köszönnie azt, hogy a
         férfi kiállt érte, és elintézte azt, hogy ne kelljen kifizetnie az okozott károkat,
         ráadásul még a saját kocsiját se kell megjavíttatnia. Összefonta a karját a
         mellkasán, és lopva a visszapillantó tükörre nézett, amiben Paul Cooper arcát
         látta.
         – Egyedül is haza tudtam volna vezetni – mondta csendesen.
             – Hát persze, biztos vagyok benne – gúnyolódott a nyomozó, majd a
         visszapillantó tükörre nézett. – Csatolja be az övét.
             – Nem szükséges – tiltakozott a pszichológus, hiszen sosem szokta
         használni a biztonsági övet, ha netalán a hátsó ülésre kényszerült.
             – De igen, szükséges, és habár másban nem is, ebben az egyben
         fogadjon szót.
             Naya összepréselte az ajkát, majd engedelmeskedve a parancsnak,
         becsatolta az övét. Pár másodpercig hallgatott, majd hirtelen kibuktak belőle
         a kérdések, amik egészen idáig az oldalát fúrták.
         – Miért állt az én pártomra? Miért nem Mr. Lloydot védte?
             A nyomozó felsóhajtott.
         – Maga nem ismeri Mr. Lloydot, és ajánlanám, hogy soha ne is kerüljön
         konfliktusba vele, de ezzel a tanáccsal már nem érek semmit. Fukar ember,
         mindenkiből kiszedi a legutolsó fontját is, és nem érdekli a pénzen kívül
         semmi más. Ráadásul amúgy sem kedvelem őt különösebben, és
         kötelességemnek éreztem, hogy maga mellé álljak, tekintve, hogy a húgom
         nem ismeri magát, és
         Charlotte pedig... nos, ő mindig mindenki ellen van.


                                                                            95
   92   93   94   95   96   97   98   99   100   101   102