Page 104 - A sírból üdvözöl

– Az, hogy meglátja az egyik páciensének szülőjét, mindig ennyire
felzaklatja? – érdeklődött a nyomozó, és a kíváncsisága egyre jobban
dühítette a nőt.
– Ez az időzítés most egyáltalán nem alkalmas arra, hogy erről beszéljük!
– csattant fel.
– Nekem is kellemetlen volt elmondanom mindazt, amit tudok a
gyilkosságról – vonta meg a vállát Paul Cooper. – És ennyi szívesség után az a
legkevesebb, ha maga is elmondja, mi történt, és miért akadt ki ennyire.
– Ez nem olyan dolog, amit mindenkinek szívesen elmondok – sziszegte
Naya.
– Elhiszem. De én kíváncsi lennék rá.
Naya hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát, mintha épp most nyelt
volna le egy csomag altatót. Nem volt képes ellenkezni, ugyanis a torkában
növekvő gombóc egyre hatalmasabb és hatalmasabb lett, már-már fuldoklott
tőle. Tíz éve hordozta magában mindezt, soha nem mesélte el senkinek az
apján kívül, és csak most érezte igazán, hogy nem bírja tovább magában
tartani. Eddig sem értette, hogy volt képes ennyi ideig hallgatni róla, ennyi
ideig magában hordozni azt a rengeteg szörnyűséget, amin keresztülment tíz
évvel ezelőtt. A legfájdalmasabb mégis az volt, hogy még most is úgy
emlékezett arra az estére, mintha csak tegnap lett volna. Még bele sem
gondolt abba, hogy milyen érzés lehet, ha kibeszéli magából a fájdalmat,
ráadásul most egyáltalán nem érdekelte, ki hallgatja meg őt, csak el akarta
mondani valakinek, annak ellenére, hogy legbelül biztos volt, hogy majd
később megbánja ezt. Nem bírta tovább, és ahogy kinyitotta a száját, hirtelen
minden kibukott belőle:
– Ezelőtt tíz évvel történt. Tizenhét éves voltam, amikor találkoztam
Robert Giffitsszel. – Naya a férfi felé bökött, aki még mindig a kávéjára várt. –
Vagány srác volt, az a fajta, akibe minden lány azonnal beleszeret, ha csak
pusztán meglátja, és ez alól én sem voltam kivétel. Összejöttünk. Ő akkor volt
huszonkét éves, és engem egyáltalán nem zavart a korkülönbség, ugyanis
fülig szerelmes voltam belé.
Naya nagyot nyelt. Kellett neki pár másodperc, amíg folytatni tudta.
– Aztán tizennyolc éves koromban teherbe estem. Robert és a szülei örültek
a hírnek, apám is majd' kicsattant a boldogságtól az unoka érkezésének
hallatára. Minden a legnagyobb rendben volt, és ennél boldogabb már nem

102