Page 105 - A sírból üdvözöl

is lehettem, főleg, hogy Robert szülei kötelezték a fiukat, hogy vegyen
feleségül engem, mielőtt megszületne a baba. Robert pedig nem ellenkezett.
Szeretett, el akart venni feleségül, nem számított, milyen fiatal is voltam
akkor. Aztán hirtelen, egy csapásra minden megváltozott körülöttünk. Robert
egy idő után eléggé visszahúzódó lett, és már a közeledő szülés sem
lelkesítette fel annyira, mint régen, vagy mint engem. Már nem bírta a
terhességemmel járó hangulatingadozásaimat és hisztijeimet, és emiatt
egyre többet veszekedtünk. Akkor nem tudtam, hogy került neki valaki más,
egy nő, akivel rendszeresen összejárt, és akivel rendszeresen meg is csalt, de
nem szakíthatott velem, a szülei és a baba miatt. Ennek ellenére
megterveztük az esküvőt. Nem akartunk nagy bulit csapni, ezért csak egy
egyszerű, zárt körű eseményt szerveztünk meg. Aztán egyik este – egy
hónappal az esküvő előtt –, Robert felhívott, hogy menjek érte kocsival, mert
végzett a munkában. Végeztem mára. Utánam tudnál jönni kocsival? Talán
elmehetnénk vacsorázni is. Ezt mondta, tisztán emlékszem minden szavára.
Naya megakadt. Az arcán lefolyt egy könnycsepp, és beleesett az üres
kávéscsészébe.
– Utána mentem, ahogy kérte. Ám útközben valakik követni kezdtek. Először
azt hittem, én lettem paranoiás, és igazából nem is követ senki, de tévedtem.
Egyre több autó szegődött körém, és ezért kerülőt csináltam, mert nem
akartam egyenesen Roberthez vezetni őket, de bármekkora kerülőt is
csináltam, ők mindig ott voltak a nyomomban. Ismeretlen számokon
hívogattak, és megfenyegettek, hogy ott vannak a nyomomban, és ha hívni
merem a rendőrséget, akkor végem. Nagyon megijedtem, és egyenesen
Robert munkahelyéhez vezettem, de ő nem volt ott, ráadásul nem vette fel a
telefont. Bepánikoltam. Azt hittem, őt elkapták azok, akik engem követtek,
de aztán lenyugtattam magam, hogy ez biztos csak paranoia, és nincs senki,
aki ártani akarna nekünk, pedig a telefonhívások nem erről árulkodtak.
Kiszálltam Robert munkahelye előtt, vártam egy kicsit, majd kiabálni kezdtem
utána. Nagyon késő volt, már teljesen besötétedett, és a környéken csak alig
járkáltak páran. Aztán valaki hirtelen előugrott az árnyak közül, és
megijesztett. Fogalmam sem volt, kicsoda, csak hátulról elkapta a vállamat, a
fülembe kurjantott, majd elrohant. Egy hajléktalan lehetett, vagy bárki, aki
élvezte ijesztgetni az emberek, én mégis borzasztóan féltem, és úgy éreztem,
ennek köze van azokhoz, akik kocsival követtek engem.

103