Page 122 - A sírból üdvözöl

– Nemsokára rájössz, kedvesem, hogy ha az életed a tét, akkor ne ajánld
fel túl hamar. – Azzal a vonal hosszasan felbúgott.
Naya szinte elsírta magát, ahogy az anyósülésre dobta a telefonját.
A következő hívásokat már nem vette fel. Immár nem érdekelte, hogy kik
követik, csak eszeveszett gyorsasággal hajtott Robert munkahelye felé, majd
amint megérkezett, egy hatalmas sóhaj keretében parkolt le, és kiszállt.
– Robert? – kérdezte, amint becsapta az autó ajtaját.
Robert Griffits egy híres és nagy cég munkásaként dolgozott, és
viszonylag elég jól keresett. Naya nem ismerte sem a munkatársait, sem a
főnökét, hiszen a férfi sosem beszélt róluk, mintha a munkahelyi élete egy
külön élet lenne, teljesen elszigetelve az otthonától, és Nayának nem lehet
betekintése oda. A nő legalábbis mindig ezt érezte. Most pedig, ahogy ott állt
a hatalmas épület előtt, teljesen egyedül, akkor kezdte érezni, hogy itt valami
tényleg nincs rendben. Ugyanis Robert sehol sem volt.
Naya máskor is a férfi elé szokott jönni, ha az alkalomadtán túlórázott,
és olyankor Robert mindig itt várta őt, a parkolónál. Most azonban a parkoló
üres volt, egy lélek sem tartózkodott a sötétben. Az utcai lámpák fényében
Naya látott valakit elsuhanni az egyik épület mellett, mire összerezzent.
Nagy levegőt vett, és a táskáját magához szorítva, elindult a hatalmas épület
felé, amin a cég neve villogott neon betűkkel.
– Robert! – A kiáltás visszhangzott, ám senki sem felelt. Naya
körbefordult, hátha észreveszi a férfit valahol, ám senkit sem látott. – Oké,
semmi baj – suttogta maga elé, és próbált mélyeket lélegezni, miközben az
egyik kezét a hasára tette. – Apának itt kell lennie valahol... Robert? Hahó!
Van itt valaki? Robert!
Naya tanácstalanul torpant meg a cég bejárata előtt, és ismét
megfordult. A sötétség hatalmas súlyként nehezedett a környékre, és a nő
érezte, hogy ez a súly mindjárt összeroppantja őt. Úgy lengte körül a testét,
mint valami sátáni lehelet, és nem engedett be más fényt, csak az utcai
lámpák gyér világítását, miközben ide-oda suttogott a félelemről és a
rettegésről.
A következő pillanatban valaki hirtelen elkapta Naya vállát hátulról, és a
fülébe kurjantott. A nő felsikoltott, ám az idegen már el is engedte, és
azonnal elrohant. A cipőkopogása felhasította az eddig csendbe burkolózott
parkolót.
– Te jó ég! – zihálta Naya, ahogy az idegen után fordult. A szíve őrülten

120