Page 125 - A sírból üdvözöl

emlékei között, hátha talál valamit az elmúlt pár óra történéseiről, ám semmi
sem jutott eszébe. Csak a fájdalomra és a rengeteg vérre emlékezett. Mert
kezdődik... A vér. Kezdődik.
– H-hol vagyok? – A szájában furcsamód összefolytak a szavak, ahogy
kinyögte őket.
– A kórházban. – Ezt már nem dr. Morgan mondta, és a pszichológus
csak ekkor vette észre Paul Coopert, aki az ágya melletti széken ült, a mellén
összefont karokkal. Jelentőségteljesen nézett rá, ám a nő aggodalmat is vélt
kifejezni az amúgy kemény és határozott tekintetből.
– Mi? – Naya hirtelen rándult össze erre a kijelentésre.
A balesete óta gyűlölte a kórházakat. Gyűlölt rájuk gondolni, elmenni előttük,
mert akkor mindig ugyanaz az emlékkép jutott eszébe: amikor zokogva
szorította magához a halott kisbabáját. A kisfiam! Az egyetlen kisfiam! És
emiatt úgy érezte, mintha valaki kivágta volna a szívét a mellkasából, hogy
apró darabokra szaggathassa. Most pedig ugyanitt feküdt, a kórházban, a
csövek és a tűk miatt az ágyhoz kötözve, mozdulatlanul. Hallotta, amint a
gépezet a szíve ritmusához igazodva egyre gyorsabban kezd csipogni.
Legszívesebben felsikoltott volna, ám képtelen volt bármilyen hangot
kipréselni magából. Nem akart itt lenni. Meg akart szabadulni a karjába
fúródó tűktől, fel akart kelni, és elrohanni. Most azonnal, ám a teste mintha
ólomból készült volna, alig tudott megmozdulni. Aztán éles fájdalmat érzett a
gyomránál, és hirtelen felkiáltott.
– Te jó ég, Ms. Narroway! Csak nyugalom – hadarta ijedten dr. Morgan,
és visszanyomta őt az ágyba. – Nyugodjon meg, ne mozogjon, mert attól
sokkal rosszabb lesz. Nem akarja maga sem, hogy felnyíljon a seb, igaz?
Naya meglepetten pislogott az orvosra. Fogalma sem volt, mire célzott
ezzel a férfi.
– Milyen... milyen s-seb? És mit keresek itt? Miért hoztak... ide?
Paul Cooper előrehajolt, és a térdére támaszkodott.
– Semmire sem emlékszik?
Naya egy pillanatra behunyta a szemét. Az utolsó emléke az a rengeteg
vér volt, ami beborította a kezét, a lábát és a hasát. Mintha késsel
felhasították volna a gyomrát. Mert kezdődik... A vér. Kezdődik. Felnyögött,
ahogy eszébe jutott ez a mondat, aztán mintha elszakadt volna egy gát a
fejében, ami eddig az emlékeit tartotta vissza, Nayának hirtelen minden
eszébe jutott. Emlékezett arra, hogy mesélt a férfinak a játékról, a balesetről,

123