Page 137 - A sírból üdvözöl

a pszichológust, hogy ő nem volt elég jó Robertnek. Hogy a férfi már a
gyereküket sem akarta, csakis azért hogy Emilyvel lehessen. És ezért Naya
nagy árat fizetett. Amit aztán vissza is fog adni, ebben biztos volt, csak idő
kell hozzá. Rengeteg idő.
– Ugyan, ez csak természetes – mondta mosolyogva Mrs. Griffits. –
Ráadásul Anja már nagyon hiányolta magát. Igaz, édesem?
Naya csak ekkor vette észre az ajtóban ácsorgó Anját, aki éppen az ő
arcát fürkészte. Nem szólt semmit, csak tett egy bizonytalan lépést előre, és
tétován az anyjára pislogott. Mrs. Griffits sugárzó mosollyal nézett Nayára,
mint aki mindjárt kiugrik a bőréből, amiért eljöhetett látogatóba.
– Ó, Anja... szia! Nem is vettem észre, hogy te is itt vagy.
Anja kifejezéstelen arccal fordult a pszichológus felé. Most sokkal
másabb volt, mint amilyennek Naya utoljára látta. A hosszú, barna haj eltűnt,
helyébe pedig rövidke, vállig érő haj lett az új frizura. Arcán felismerhetetlen
mosoly ült; egyszerre volt aggodalmas, kárörvendő, gonosz és szomorú, ez
pedig kissé megrémítette a nőt. Hová tűnt az igazi Anja Griffits? Az az
aranyos, végtelenül kedves, mosolygós kislány?
– Üdvözlöm, Ms. Narroway – mondta halkan Anja. – Örvendek, hogy
nem esett nagyobb baja. Még.
– Anja! – pirított rá a lányára Mrs. Griffits. Naya arca megrándult.
Figyelte, amint Anja kékes zöld szemében a zöld szín teljesen elnyeli a kéket.
Ez már nem Anja volt. Hanem valaki teljesen más. – Ne haragudjon, Ms.
Narroway, csak... Tudja, Anját mostanában eléggé megviseli az, hogy
kimaradnak a beszélgetések.
– Megértem. És sajnálom, hogy az utóbbi időben nem tudtam fogadni a
lányát.
– Ne kérjen ezért bocsánatot! – lepődött meg a nő. – Maga igazán nem
tehet róla, hogy valakik meg akarták ölni.
– Honnan tud erről? – kérdezte elkerekedett szemekkel Naya.
Mrs. Griffits látszólag zavarba jött ettől a hirtelen kérdéstől, ugyanis az
arca azonnal kipirult, és a hangja kissé rekedtté vált, amikor megszólalt:
– Khm. Nos, o-olvastam... az újságban. Nem is olyan rég. Tudja... abban a...
amiről még beszéltünk.
Kár, hogy nem tudsz hazudni, Emily. Akkor talán még hinnék is neked –
gondolta keserűen Naya, és bólintott, jelezve, hogy elhiszi.

135