Page 168 - A sírból üdvözöl

– Egyébként is, jobb, ha tényleg nem hozza fel majd ezt a témát előtte,
ugyanis mostanában borzasztóan elfoglalt, minden egyszerre szakadt a
nyakába, és alig van pár szabad perce.
– Hogy érti azt, hogy minden egyszerre szakadt a nyakába? – kérdezte
kíváncsian Naya, és diszkréten előrébb csúszott a székében. – Miért olyan
elfoglalt?
Samanthán látszott, hogy zavarja és idegesíti, amiért ennyiszer elszólta
magát, de már nem tudta visszaszívni a szavait.
– Te jó ég, már így is eleget árultam el magának, mint amennyit szabadott
volna – sóhajtotta; az arca kissé vörösebb árnyalatú lett. Zavartan
körbepislogott, mielőtt válaszolt volna: – Hallott már a Johnson gyilkosságról,
nem? Nagy port kavart még az előző évben.
– Igen, hallottam. Azt is tudom, hogy az ügy most Paulé, és nyomoz. Volt
szó róla, amikor a legutóbb beszélgettünk.
Samantha felsóhajtott.
– Nos, átvizsgálták Johnsonék házát újból, és nyomokat találtak. Olyanokat,
amik elkerülték az eddigiek figyelmét, akik mondjuk, nem is vizsgálták át a
házat alaposan.
– Nyomokat találtak? – kérdezte meglepetten Naya. A keze ökölbe
szorult az asztal alatt, és érezte, hogy alig kap levegőt. A szíve őrülten
dobogni kezdett, ahogy felfogta a nő szavait. Nyomokat találtak. – Ez
érdekes. Úgy tudtam nincsenek nyomok, legalábbis Paul ezt állította. – A
körme a bőrébe vájt, és a vér lassan lecsorgott a tenyerébe. – Ráadásul már
kivizsgálták a házat, nem? Hogyhogy csak most találtak nyomot, egy évvel a
gyilkosság után?
– Én... nem hiszem, hogy előnyös lenne most mindezt elmondani –
szabadkozott Samantha, és elhúzta a száját, miközben csendben magát
átkozta, amiért ismét eljárt a szája. Ha pedig a gyilkosságról kérdez – már
pedig fog –, akkor kussolj, oké? Az az én dolgom, az én ügyem, az én
munkám, ne árulj el semmit, majd én elintézem azt a részét. Paul szavai
jutottak eszébe, ettől pedig azonnal elfogta a bűntudat, hiszen már most
többet árult el, mint szabadott volna. – Nem vagyok felhatalmazva rá, hogy
bármit is eláruljak.
Naya megforgatta a szemét, és elvett egy szalvétát az asztal közepén
álló tartóból, majd letörölte a vért a tenyeréről, vigyázva, nehogy Samantha

166