Page 164 - A sírból üdvözöl

Samantha Cooper meglepetten pislogott, majd nagyot nyelt, és
hátradőlt a székében.
– Számíthattam volna rá, hogy hamar kitalálja – motyogta, miközben az
ujjaival a szalvétát morzsolgatta. – Csak tudja... – Itt zavartan a hajába túrt,
és a szája szélét kezdte harapdálni. – Az eset után Paul nagyon aggódott
maga miatt. Megkért, hogy figyeljek oda magára, én pedig teljesítettem a
kérését, hiszen ő is megtesz mindent nekem. Mondta, hogy maga nem éppen
ilyen... társasági ember, legalábbis neki úgy tűnik, ezért gondoltam, jó volna,
ha egy kicsit kirángatnám otthonról, ha már amúgy sem dolgozik. Így
legalább elbeszélgethetünk valamiről.
– Ez igazán kedves magától is és a bátyjától is – morogta Naya. – De
legközelebb nem szeretnék bébiszittert. Tudok vigyázni magamra.
– Hát persze, megértem – bólintott Samantha. – Ne haragudjon. Paul
meglátogatta volna magát, csak mostanában nagyon elfoglalt a munkája
miatt. Ráadásul nem szokott mindenkiért csak úgy aggódni, legtöbbször az
ilyenek hidegen hagyják őt, és nem rágja magát rajta. Emiatt pedig kissé
meglepődtem, hogy mennyire ragaszkodott ahhoz, hogy magán tartsam a
szemem, és vigyázzak az épségére.
Naya megkavargatta a kávéját. Valamiképp jó érzéssel töltötte el, hogy
a nyomozó aggódott érte, és féltette a biztonságát. Apró mosoly jelent meg
az ajkán, de azonnal el is tűnt.
– Örülök, hogy a bátyja ilyen nagyra tartja a testi épségemet – mondta.
– Kiváltságosnak érezheti magát. Paul nem rajong az idegenekért, már
bocsánat a szóért, és nem is igazán törődik velük ilyen szempontból. Nem
igazán kedveli... más társaságát.
– Nocsak – lepődött meg a pszichológus. – Nekem eléggé társasági
embernek tűnt.
Samantha szomorúan megrázta a fejét.
– Nem, sajnos már nem az. Régen még az volt. Mindenki imádta őt; hatalmas
szeretettel és tárt karokkal fogadták, és bárhova is ment, folyton ő volt a
középpontban – mindezt pedig rettenetesen élvezte. De egy bizonyos eset
óta teljesen elszigetelődött a környezetétől, és magába fordult. Nem volt
már ugyanaz a Paul, akit ismertem, hanem valaki mássá változott az évek
során, akit már én sem ismerek igazán.

162