Page 173 - A sírból üdvözöl

Aztán meghallott valamit.
A zaj először halk volt, aztán fokozatosan felerősödött, egészen addig, míg
Naya úgy érezte, hogy behasítja a dobhártyáját. Csipogás volt. Egyenletes,
monoton csipogás, mintha a saját szívverését fordították volna le ilyen
hangra.
Hallott, ez jó jel volt. Akkor talán megpróbálhatná kinyitni a szemét, hátha
sikerül megmozdítania a szemhéját, amit most ólomsúlyúnak érzett. Az elején
semmit nem látott, csak fehérséget és a szempillái sűrű erdejét, de utána
kirajzolódott előtte pár dolog. Látta a falat, majd két fehérbe burkolt dolgot,
amiről elsőre nem tudta, mi az, és csak másodszorra jött rá, hogy azok az ő
lábai, gipszbe burkolva.
Felnyögött. A hang a tüdeje legmélyéről jött, és úgy szaladt ki belőle,
mintha üldöznék. Most már érezte a teste minden egyes pontját, az előbbi
érzéketlenség eltűnt. Aztán hirtelen valami a testébe hasított. Egy furcsa,
megmagyarázhatatlan érzés volt, amit addig még sosem érzett. Hiány?
Magány? Esetleg mind a kettő? Nayának fogalma sem volt, miért érezte ezt a
hatalmas hiányt. Olyan volt, mintha valami hozzánőtt volna, amit most
erőszakosan téptek le róla. Aztán hirtelen rájött az okára.
Nem érezte, hogy ott lett volna. Nem érzékelte a mozgást, sem az apró
szív dobbanásait. Azonnal a hasához kapott, ám a kezébe fájdalom hasított,
és az infúziós állvány megmozdult, de szerencsére nem borult fel. A hasára
simította a kezét, de az lapos volt. Lapos és meglehetősen... üres.
– A kisbabám – suttogta halkan, aztán hirtelen minden eszébe jutott. Az
emlékek olyan gyorsan kezdtek ömleni, hogy megfájdult a feje.
Az üldözés, szürke Audi, telefonhívások, Robert, autók, ütközés, követés,
tűz, fájdalom, füst és vér... A baleset. Nayának eszébe jutott a baleset, amikor
nekiütközött egy autónak, majd egy fának csapódott. Eszébe jutott a
fájdalom is, az, hogy beindult a szülés, miközben ő az ablakot verve
segítségért kiáltott, amellett, hogy szinte megfulladt a füstben, ugyanis az
autó kigyulladt.
Naya hallotta, amint az eddig monoton és egyenletes csipogás
felgyorsul és egyenletlenné válik.
– Ne – suttogta a hasához szorított kézzel, majd ekkor megérezte, amint
valami megérinti a kézfejét. Egy meleg kéz volt az, ami úgy simult hozzá,
mintha odateremtették volna.

171