Page 176 - A sírból üdvözöl

többé. És hogy te itt fekszel, egy rohadt kórházban, és ki tudja, mikor jössz
rendbe. Én... nem bírom ezt, ne haragudj, kérlek...
– Tessék? – lepődött meg Naya, és a könnyeitől alig látott valamit a
szerelme arcából. – Ugye... most nem... nem akarod ezt, Robert, ugye? Ne
tedd ezt velem, kérlek! Nem bírom ki, ha téged is elveszítlek!
– Már pedig meg kell majd tanulnod elviselni az én hiányomat is –
mondta csendesen a férfi. – Nem tudok többet rád nézni úgy, hogy ne
gondoljak a fiunkra... aki már nem él.
Robert lassan felállt.
– Ne, ne, ne! – sikított fel Naya. – Ne merj elmenni! Robert, ne, kérlek! Gyere
vissza hozzám, kérlek! Szükségem van rád, annyira szükségem van most rád,
ne menj el... könyörgöm ne...
A férfi elfojtotta a kitörni készülő mosolyát, Még sosem látta ilyen
szánalmas állapotban a nőt, és ez szórakoztatta. Igaz, nagy veszteség volt
számára a baba halála, de hát ez nem a vég. Még lehet gyereke – még ha
Nayának annál inkább nem. De hát erre mondják, hogy az élet igazságtalan.
Egyébként is, már így is túl sok időt pazarolt erre a nőre, szándékában sem
állt teherbe ejteni. És muszáj volt valamivel ezt is megszakítani, hiszen nem
akart egy kölyköt a nyakába. Most még nem, túl fiatalnak érezte magát
ahhoz, hogy apaként lekösse magát egy fiatal lány mellett.
Nem is beszélve az idegesítően vallásos szüleiről, akik hetek óta azért
kampányoltak neki, hogy vegye feleségül azt a szerencsétlen lányt, hogy a
baba ne házasságon kívül szülessen. Meg persze, egy házasság sokkal
biztosabb és erősebb tud lenni, egy egyszerű kapcsolatnál, ahol egy
szakítással bármit el lehet intézni. Nem beszélve arról, hogy Robert
egyáltalán nem akarta ezt, de ezt már senki sem kérdezte meg tőle. Neki már
akkor megvolt Emily, csak róla nem sokan tudtak, és már a Játék gondolata is
ott fogalmazódott a fejében, csak a megfelelő pillanatot kereste, ami elég
sokáig váratott magára. Ezalatt pedig csendben végezte a dolgát, ami abból
állt, hogy eljegyezte Nayát, megtervezték az esküvő fontosabb mozzanatait,
és próbált lelkesnek tűnni, nehogy Naya gyanút fogjon, hiszen már így is
jobban kiismerte őt, mint kellett volna.
– Robert... kérlek, ne menj el! Maradj itt velem, kérlek! – A férfi lopva
hátranézett az ágyban fetrengő, kétségbeesetten sikoltozó nőre. Lassan a
kilincsre csúsztatta a kezét, miközben próbálta figyelmen kívül hagyni Naya
szánalmasnak bizonyuló könyörgéseit. Tudta, hogy már semmire sem megy

174