Page 177 - A sírból üdvözöl

vele, csak próbálja menteni a menthetőt.
– Viszlát, Naya! – mondta csendesen, majd lenyomta a kilincset, és örökre
kisétált Naya életéből. Még hallotta a nő hangját akkor is, amikor kilépett a
kórház ajtaján, és zsebre vágott kézzel elindult az autója felé. Ha fájt is,
igyekezett nem kimutatni. De egyébként is, Robert Griffitsnek már amúgy
sem fájt semmi.

* * *

– Köszönöm ezt a beszélgetést – mondta hálásan Naya, amint
Samanthával együtt kilépett a kávézóból.
– Igazán semmiség. Csupán annyit kérek, hogy ezek a dolgok köztünk
maradjanak. – Samantha könyörgően nézett a pszichológusra. – Nem
szeretném, ha Paul fülébe jutna, hogy mindezeket elmondtam.
– Nem fog, ígérem. Lakatot teszek a szájamra.
Naya még sosem érezte magát ilyen elégedettnek. Samanthának hála, többet
tudott meg a Johnson-ügyről egy egyszeri beszélgetésben, mint Paul
Coopertől összesen. S habár a nő nem volt teljesen biztos a szavaiban,
Nayának ez éppen elég volt, hogy pár jól irányzott kérdés szülessen meg a
fejében, amikkel majd sokkal többet is kihúzhat a nyomozóból.
Legszívesebben már most összehozna egy újabb találkozót vele, hogy
megbeszélhesse a dolgokat, ám fogalma sem volt, hogyan vakarhatná le
magáról Samanthát. Biztos volt benne, hogy a nő a nap további részében is
pesztrálni fogja őt, ez pedig egyáltalán nem kedvezett neki. Elmondani sem
akarta, hogy találkozni akar Paullal, mert tudta, hogy Samantha gyanakodna
amiatt, hogy ilyen gyorsan a beszélgetésük után már rohanni akar a
bátyjához.
Így inkább csak próbált csendben maradni, nehogy hangosan felnyögjön
a fájdalomtól. Érezte, ahogy minden egyes lépésnél egyre jobban kezd fájni a
sebe, és ez a fájdalom szétáradt az egész testében. De nem akarta
megmutatni a gyengeségét, így kihúzta magát, és határozottnak hazudtolt
léptekkel haladt Samantha mellett a parkolóhelyen levő autóhoz.
– Nem kell palástolnia, ha fáj – szólalt meg hirtelen Samantha, és Naya

175