Page 182 - A sírból üdvözöl

sietve előkaparta a könyvet a táskája legmélyéről, megigazította a szétzilált
haját, hogy ne meredezzenek mindenfelé a barna tincsei, majd erőt vett
magán, és belépett a könyvtár hatalmas, díszes ajtaján.
A könyvtár hatalmas és fenséges volt. Magas, szépen kifaragott falai
olyan érzést keltettek, mintha az ember egy palota előcsarnokába lépett
volna be, ahol a falak nemcsak gyönyörűek, hanem öreg, hűséges
védelmezőkként nyújtózkodtak és hajoltak meg, hogy megóvhassák a
beérkezőket minden veszélytől.
Naya már nem tudta, milyen épület lehetett ez régen, de jól funkcionált
könyvtárként, hála az ötletes berendezésnek, amely – a könyvek sokaságával
együtt – megbabonázta és elkalauzolta az ide érkezőket a régi időkbe, hogy
megtekinthessék a történelem összes jelentős korszakát, és fontosabb
eseményeit. Varázslatos volt az egész. Naya hiába járt itt már olyan sokszor,
mindig újra és újra átélte ugyanazt a varázst, amit az első alkalomkor, amikor
először belépett a faragott ajtón az apjával együtt.
Hosszasan szívta be a könyvek régies illatát; imádta. Ahányszor csak
idejött, egy pillanatra úgy érezte, a lakásán kívül is otthonra talált, de ez az
érzés csak pár másodpercig tartott, utána eltűnt, és nem jött vissza többé.
Végignézett a könyvespolcok sokaságán. Egyszerűen nem tudott betelni
velük; nem csak nézni akarta, hanem meg is akarta érinteni őket, hogy az
ujjai alatt porladjanak el a betűk és az érintésére ragyogjanak fel a könyvek.
Úgy ismerte ezt a helyet, mint a tenyerét, beleértve az itt dolgozókat is.
Gyerekkora óta Mrs. Lewis dolgozott itt könyvtárosként. Mogorva asszony
volt, aki fölött már régen eljárt az idő, ám ennek ellenére igen jól tartotta
magát, és senki sem feltételezte volna, hogy az említett hölgy, a ráncos
arcával és sasszemével már a hetvenes évei elejét tapossa. Meglehetősen
rendes és nyugodt személyiség volt, és mindig csak annyit beszélt, amennyit
kellett, sem többet, sem kevesebbet. Mosolyogni viszont sohasem
mosolygott, legalábbis Naya még egyszer sem látta őt vidámnak, vagy
derűsnek. Olyan volt, mintha Mrs. Lewis álarcot viselt volna, amitől egyszer
sem vált meg, még egy pillanatra sem. Régóta dolgozott itt, és szinte fejből
tudta az összes könyvet, és azoknak helyét is. James Narroway régen még
viccelődött is, habár ezen senki sem nevetett: Mrs. Lewistől csak akkor félj,
ha nem hozol vissza időben egy könyvet, vagy ha elveszíted azt. Én se akarom
megtudni, mit tenne olyankor velem. Mrs. Lewis ilyenkor elpirult, de épp csak
egy pillanatra – hiába akarta tagadni, látszott rajta, mennyire leveszi a lábáról

180