Page 185 - A sírból üdvözöl

– Pedig nem követtem – hazudta Naya.
– Csakugyan? Akkor hogyan lehetséges, hogy maga mindig ugyanott
bukkan fel, ahol én is vagyok?
– Puszta véletlen – pirult el a nő. Volt valami a férfi tekintetében, amitől
akaratlanul is egyre rózsásabb lett az arca.
– Nem hiszek a véletlenekben. Pedig ebben a világban sok mindent
alapozunk erre, annak ellenére, hogy minden okkal történik. – A szája
sarkában aprócska mosoly bujkált, amit Naya még sosem látott. A nyomozó
örökös komorsága után frissítő érzés volt látni a mosolyát; így sokkal
jóképűbbnek tűnt, legalábbis a nő szerint. Ha tehette volna, napokig elnézte
volna az ajka finom vonalát. Vajon milyen érzés lehet megcsókolni?
Naya erre inkább nem mondott semmit. Úgy érezte, jobb, ha hallgat,
mintsem azt az érzést keltse a nyomozóban, hogy folyton a nyomában van,
és mindenfelé követi. Nem akart a szemében egy levakarhatatlan pióca
módjára viselkedő csitrire hasonlítani. Ám most belátta, hogy lebukott; Paul
rájött, hogy tényleg követi, ennek pedig nem szabadott volna megtörténnie.
Vigyáznia kellett volna, az óvatosabb eljárást választania, ahogy azt az apja
tanította neki. A drága James Narroway most biztos forgott a sírjában amiatt,
hogy a lánya képtelen volt megfogadni a tanácsait.
– Csupán kíváncsi voltam, mit keres itt – mondta magyarázatképpen. –
Azt hittem, még most is szolgálatban van.
– Abban is vagyok. Miért gondolja, hogy nem?
– Csak, mert nem visel egyenruhát.
– Nem kell mindenhol, lépten-nyomon viselnem az egyenruhát. Enélkül
is lehetek szolgálatban. Egyébként is, így sokkal jobban bele tudok olvadni az
emberek tömegébe, és jobban is érzem magam, hogy nem tűnök ki a
közegből csak, mert egy jelvény van a mellkasomra tűzve. Az emberek
másképp is viselkednek így velem, hogy első látásra nem tudják meg, mi a
szakmám.
Naya bólintott, majd beharapta az ajkát.
– Gondolhattam volna.
– És még mire kíváncsi? Vagy csak ennyire? Látom az arcán, hogy
valamit még ki szeretne mondani.

183