Page 179 - A sírból üdvözöl

– Ígérem, felhívom. És megnyugodhat; nem lesz semmi bajom.
– Remélem is – biccentett Samantha. – Nos, akkor, viszlát, Ms.
Narroway! Vigyázzon magára!
– Igyekszem – morogta Naya, majd búcsúzásképpen még odaintett az
autójához siető nőnek. Amint Samantha kitolatott a parkolóból, és rátérve a
főútra elhajtott, Naya elindult, sárga autók után kutatva tekintetével, hátha
minél hamarabb kap egy taxit magának. Nemsokára jött is egy, ami épp a
kávézóhoz hozott egy fiatal párt, és amint azok kiszálltak, Naya azonnal beült
a hátsó ülésre, és bedarálta a címet a sofőrnek, aki sietve el is indult.
Naya kibámult az ablakon, és az elsuhanó épületek falának
színkavalkádját nézte. Paul Cooperre gondolt, és arra, hogy milyen jó lenne
találkozni most vele. Egyszerűen vágyott arra, hogy újra a férfi közelében
lehessen. A szemébe akart nézni, végig akarta követni a tekintetével az
arcának vonásait, meg akarta érinteni a testét... Nem tagadta, mennyire
vonzódott hozzá, és azok után, amiket Samantha elmondott neki, egyre
jobban kívánta azt, hogy újra találkozhasson a nyomozóval.
Az autó fokozatosan lelassult, majd megállt a piros lámpánál. A sofőr
idegesen dobolt a kormányon az ujjaival, jelezve, hogy nagyon nincs ideje
tovább várakozni. Épp a könyvtár előtt álltak meg, és Naya végigmérte a
hatalmas épületet. Aztán hirtelen megpillantott valakit. Épp csak az arcának
egy részét látta, de az is éppen elég volt, hogy felismerje, és hogy a szíve
gyorsabban kezdjen dobogni.
– V-várjon! – kiáltott fel tétován, amint az autó ismét elindult. A
tekintetével végigkísérte, amint az arc tulajdonosa éppen eltűnik a
könyvtárban. – Ki akarok szállni!
– Micsoda? Itt, az út közepén? – fordult hátra meglepetten a sofőr. –
Nem lenne szab...
– Nem érdekel, mit szabad, és mit nem! – vetette oda a nő, majd a
táskájából kihalászva némi aprót nyomott a férfi tenyerébe, fizetség gyanánt.
– Köszönöm a fuvart!
– De hölgyem! – kiáltott utána dühösen a sofőr, ám Naya már nem
hallhatta, ugyanis addigra már kiszállt, és becsapta az autó ajtaját maga
mögött. Összepréselte az ajkait, és a fájdalmat figyelmen kívül hagyva sietős,
már-már rohanó léptekkel a könyvtár felé vette az irányt. Tudta, hogy nem
szép dolog követni Paul Coopert, de ebben a pillanatban nem érdekelte

177