Page 270 - A sírból üdvözöl

* * *

Zac ökölcsapásra ébredt. Valaki olyan keményen ütött az arcába, hogy
attól rögtön feleszmélt.
– Mmm... – nyögte, és próbált valami értelmes szavat is összehozni, ám
ebben a pillanatban teljesen elvakította őt a fájdalom, amely olyan
erőteljesen hasított a testébe, hogy akaratlanul is felordított.
– Na, végre. Éppen itt volt az ideje, hogy magadhoz térj – mondta
közömbös hangon James, és halvány mosoly jelent meg a szája szegletében,
amint a férfi szemébe nézett. Sidony felé intett. – Nem akarsz lemaradni a
legjobb részről, igaz?
Zacnek elkerekedett a szeme, ahogy észrevette a menyasszonyát. Sidony
egy konyhai széken ült; a kezét szorosan hátrakötötték, de olyannyira, hogy
képtelen volt megmozdítani a vállait. A lábát a szék lábához erősítették, a
kötél a bőrébe vágott, és a vér lassan folydogált a fapadlóra, amely úgy itta
magába a vörös folyadékot, mintha életet adó víz lenne.
Ő maga is egy székhez volt kötve, olyan testhelyzetben, mint a barátnője, ám
ebben a pillanatban semmi sem érdekelte, csak az, hogy Sidonyt elengedjék.
– Engedje el! – kiáltotta. – Engedje el! Sidony!
Válaszul James csak leguggolt a nő mellé, és megsimogatta a
könnyektől és vértől maszatos arcát, majd az ujjai lekalandoztak a nyakára is.
– Mondd el szépen a barátodnak, miért van erre szükség – nógatta a lányt. –
Sidony összepréselte az ajkait, és könyörgően nézett Zacre, majd megrázta a
fejét, jelezve, hogy jobb, ha hallgat. – Gyerünk, kincsem, nem hallom! Mit
tanítottam neked?!
– Csak... azt kapjuk, amit megérdemlünk – szűrte a fogai között, mire
Zacnek egyre jobban elkerekedett a szeme. Megnyalta kiszáradt ajkát, és a
vér fémes ízét érezte a szájában.
– Ügyes – gügyögte James, majd kiegyenesedett, és megropogtatta a
fehér gumikesztyűbe bújtatott ujjait. A kezében megcsillant a kés, ahogy
ismét közelebb hajolt Sidonyhoz.
– Ne! Ne bántsa, kérem, ne! Bármit megteszek! Bármit, csak hagyja
békén őt! Inkább kínozzon engem! Kérem!

268