Page 276 - A sírból üdvözöl

szeretlek, és hívj, ha tudsz...

Paul megnyomta az ismétlés gombot, és a füléhez tartva a telefonját
újra meghallgatta a hangpostára irányított hívást. Samantha hangja minden
szónál megremegett; olyan volt, mintha sírt volna a hívás közben. Ennyire
megviselhette őt a veszekedés? Paulban mindenesetre még mindig forrt a
düh iránta, hiszen a húga tudta, hova kell szúrnia ahhoz, hogy fájdalmat
okozzon neki, és ezt ki is használta. Sherry halálát és az Anne-val való
házasságát hozta fel, ezzel pedig egyenesen belegázolt a lelkébe, feltépve a
régi, gyógyulófélben levő sebeit, amiket mindig megóvott bármilyen
veszélytől.
Sherry képezte a szívének egy részét, Anne pedig a másikat. Ám Sherry
halálával és az Anne-val való szakítással Paul szíve teljesen meghalt. Nem volt
benne egyetlen érzelem sem; üres volt és sötét, mintha soha nem is létezett
volna. Olyan volt, mintha valaki benyúlt volna a mellkasába, és kitépte volna
onnan, nem hagyva mást maga után, csak rengeteg kínt és fájdalmat.
Legszívesebben azonnal a lánya után ment volna. Fel akarta ásni a sírt, bele
akart temetkezni, hogy a lánya koporsója legyen az ágya, takarója pedig a
kemény és érdes föld. Nem akart tovább életben maradni úgy, hogy közben
az élete értelme halott volt, hogy nem mosolygott többet rá, hogy nem
mondta azt a bűvös mondatot, hogy szeretlek apa! Rá akart borulni a sírkőre,
meg akarta simogatni a márványba vésett szavakat, mintha a lánya bőrét
érintette volna meg. A testével akarta betakarni a kemény földet, hogy többé
ne érhesse semmi fájdalom; vigyázni akart a gyermekére még a halálon túl
is.
Meg akart halni, de továbbra is gyötörte őt az élet, és arra utasította,
hogy továbbra is cipelje a terheit, és viselje el mindazt a fájdalmat, amit
kapott. Éjjelente gyakran ébredt arra, hogy a lánya hangját hallja, amint azt
kiáltja: segíts, apu, segíts! Ő pedig minden éjszaka átrohant a gyerekszobába,
és csak bámulta az üres, vetetlen kiságyat, a babákat a polcon, a többi
játékot a földön, bámulta mindazt a nyolc év emlékeit, ami apaként
megadatott neki, és ami úgy porladt szét az emlékeiben, mintha soha nem is
lett volna.
Paulnak fájt az elvesztés. Olyan rettenetesen fájt, mint még soha semmi.
Mind a szívén, mind a lelkén hatalmas lyukak tátongtak, és olyan volt, mintha
valami különös erő leszívta volna minden életkedvét. Eltűnt számára az élet

274