Page 278 - A sírból üdvözöl
P. 278
Furcsa érzés volt a támadás után újra belépni oda, hiszen ahogy átlépte a
küszöböt, a lelki szemei előtt megjelent egy kép, amikor Naya a saját vérében
fuldokolva haldoklott a földön fekve. Emlékezett a nap minden mozzanatára,
de főleg arra, amit a nő mesélt el neki itt, mikor meglátta az exét. Robert
Griffits volt a neve, talán? Ez már csak homályosan derengett neki, de tudta,
hogy ő volt a felelős azért az ostoba, Játéknak nevezett szadista dologért, ami
Naya fiával végzett, és szinte ő is belehalt. Ráadásul mindebbe az
ostobaságba az ismerőseit is bekeverte, így Naya egyszerre vesztette el a
barátait, akikből nagyon hamar ellenség vált a számára.
Borzasztó érzés lehetett neki átélni mindezt; megélni a Játékot, szinte
meghalni egy égő autóban, majd a karjában fogni a halott gyermekét. Paul
átérezte a fájdalmát, hiszen az utóbbit ő is megtapasztalta. Elevenen élt az
emlékezetében, amikor a kórházi szobában a gyereke holttestét ölelgette, és
zokogva kiáltotta: Nézz rám, kérlek, édesem, nézz rám! És akkor megjelent
Anne is, részegen az ajtófélfának támaszkodva röhögött és azt mondta a
maga gunyoros hangján: Már nem fog rád nézni, Paul, hiszen meghalt... Ezt
sosem felejtette el. Ezt sosem fogja tudni elfelejteni, hiszen mindörökre
belevésődött az emlékeibe, és az utolsó percig kínozni fogja őt.
Valahogy úgy érezte, Nayában társra talál, hiszen mindketten
szörnyűségeken mentek keresztül. Mindketten megtapasztalhatták, milyen
érzés elveszíteni egy gyereket, milyen érzés elviselni utána a hiányát, és
milyen feldolgozni a gyászt.
Ez elég alapot adott neki abban, hogy elkezdje felépíteni a bizalomhoz vezető
szövetséget kettejük között, ugyanis volt egy olyan érzése, hogy talán a
pszichológus még a segítségére lehet a nyomozásban. Nem beszélve arról,
hogy az adósa volt... Tartozott neki a Mrs. Griffitstől kifaggatott
információkkal, valamint a Kulccsal is. Tudta, hogy az utóbbi kérése mennyire
fájt Nayának, éppen ezért is vált számára kissé gyanúsnak a nő; lehet, hogy
bizonyos dolgokban többet tud, mint ő, és így, ha talán többet is kiszedhetne
belőle, sokkal közelebb kerülhetne az igazsághoz. Csak addigra meg kell
alapozniuk a szövetségüket, és kölcsönösen meg kell bízniuk egymásban, ezt
pedig valamiképp el kellene érnie Nayánál – ezek után pedig nem lesz valami
nehéz dolga, ebben biztos volt.
Hosszú sóhaj szaladt ki a száján, ahogy odasétált a pulthoz, és felült az
egyik bárszékre. A kávézó szinte teljesen üres volt, tekintve a legutóbbi
esetre, ami jócskán elriasztotta a vendégeket. Csak egy idős hölgy ült hátul a
276

