Page 309 - A sírból üdvözöl

felajánlaná a segítségét a Kulcs keresésében, akkor rá tudná venni Nayát,
hogy ő is segítsen neki megtalálni a gyilkost. Valami azt súgta, a nő többet is
tud a Johnson-ügyről... Kíváncsi volt, mit rejtegetett még.
– Nos? – kérdezte, és türelmetlenül dobolni kezdett az ujjával az
asztalon.
Naya rápillantott, miközben belekortyolt a kávéjába, majd a bögrét
óvatosan az asztal sarkára helyezte, és kiment a konyhából.
A Kulcsról szerzett információit mind a nappaliban tartotta, az egyik
meglazult padlódeszka alá rejtve. Igaz, nem sokan jártak nála az apja halála
óta, sőt, mondhatni szinte senki, de jobbnak látta, ha elrejti mindazt, amikért
hosszú éveken keresztül kutatott. Jobban érezte magát, ha biztonságban
tudhatta a papírjait, és nem aggódott amiatt, hogy valakinek gondja lesz
felkutatni a rejtekhelyét.
Letérdelt az egyik régi, kopott bőrfotel hátához, egy leheletnyivel
félretolta azt, és megfogta a padlódeszkát. Az szokatlanul könnyen vált le a
helyéről, ő pedig meglepetten rápislogott a rejtekhelyére. Nem, ő ezt
legutóbb nem így hagyta, ebben biztos volt. Nem is olyan rég lesett be ide, és
akkor minden a helyén volt. Esetleg rosszul emlékezett volna? Nem, az nem
lehet... Mindig pontosan tudta, hogy vannak elrendezve a papírjai és a
gyógyszerei, amiket ide rejtett. Most azonban az egyik tartalék gyógyszeres
doboz félig üres volt, pedig tele volt az összes. Biztos volt benne, hogy még
egyiket sem bontotta fel. Vagy esetleg ő szedte volna be a pirulákat anélkül,
hogy emlékezne rá?
Fogcsikorgatva szedte elő a papírokat, amiket évek óta olyan
szorgalmasan gyűjtött és óvott. Valaki bizonyára itt járt. De az képtelenség.
Nyomok sincsenek, semmiféle jelét nem látta még, hogy valaki itt járt volna.
Talán csak a képzelete játszadozik vele. Talán csak azt hitte, tele vannak a
dobozok, miközben csak egyikben nem volt benne az összes pirula. Igen, ez
lehet a jó magyarázat. Csak azt hitte. Ám hiába is bizonygatta ezt magának,
tudta, hogy nem igaz. Valaki volt itt, és megtalálta a meglazult padlódeszkát.
Lehajolt, és remegő kézzel kezdte kiszedegetni az oda elrejtett
papírkötegeket; nem, nem, nem, ő nem így hagyta legutoljára!
Levegőt kapkodva markolt a hajába, és visszafojtotta kitörni készülő
sikolyát. Nem, nem, nem! Itt valami nem stimmelt, most már érezte is. Járt
itt valaki. Megtalálta a rejtekhelyét, és elolvasta a jegyzeteit a Kulcsról. De ki?
Ki tört be hozzá? Hacsak nem...

307