Page 398 - A sírból üdvözöl

* * *

Paul fáradtan felsóhajtott, ahogy lerogyott az irodai asztalához. Az órája
fél tizenegyet mutatott, ami azt jelentette, hogy Stewart nemsokára
megérkezik, hogy leszedje a sarokba felszerelt kamerát és kikapcsolja a
hangfelvevőt. Igaz, sokat kellett dolgoznia azért, hogy Mr. Harrison
megfontolja a kérését, és végül megadhassa az engedélyt a kamera
leszerelésére.
Paul ugyanis gyűlölte, ha figyelik. A kamera mindig ott volt a sarokba,
megörökített minden egyes pillanatot, és hűségesen őrizte, ez pedig roppant
idegesítő volt számára. Egyébként is, amióta Mr. Harrison tudja azt, azóta
sokkal elnézőbb vele. Sietnie kell, ezzel pedig a főnöke is tisztában van.
A nyomozó félresöpört egy adag papírt az íróasztalról, majd ismét
ellenőrizte az óráját. Nem felejtette el, hogy tizenegykor összeverődik a
banda, hogy együtt indulhassanak a temetőbe. Paulnak semmi kedve nem
volt hozzá; ha nem lenne kötelessége, és egy csepp érzelem se szorulna bele,
be sem tenné a lábát a holtak világába. De meg kell tennie; elsősorban
Danielért és Samantháért...
Hirtelen összerezzent, ahogy megszólalt a vezetékes telefonja. Az
idegesítő csörgés teljességgel szétvágta a csendet.
– Cooper nyomozó – vette fel a telefont a férfi, ám amint a vonal túlsó végén
felhangzott egy sípoló hang, sietve eltartotta a fülétől a készüléket. A hang
egyre hangosabban sípolt, majd elhallgatott, mire Paul ismét a füléhez
emelte. – Halló? – szólalt meg gyanakodva.
Ám vonal túlsó végén csend honolt. A néma másodperceket halk hörgés
váltotta fel.
– Vigyázzon – súgta egy hang, majd egy hosszú sóhaj következett. -
Vigyázzon, kinek a dolgába üti bele az orrát, Paul Cooper... Tudom, ki maga...
Most már tudom a titkát is. A féltve őrzött, kis, aprócska titkát... Nem akarja,
hogy megtudja mindenki, igaz? – Paul szeme elkerekedett. – Nem akarja,
hogy mások rájöjjenek, nemde bár?
– Ki maga? – kérdezte remegő hangon, és meg kellett kapaszkodnia az
asztalban. – Ki maga, és mit akar tőlem?!

396