Page 46 - A sírból üdvözöl
P. 46
szólt a zene, és Naya hallotta a basszus ritmusát. Hangos, rikácsoláshoz
hasonlító nevetés társult a zene mellé, amint egy illuminált állapotban levő,
tinédzserek alkotta csapat feljött a lépcsőn az egyik szórakozóhelyről. Naya
cigarettafüst szagát érezte, és nagyot nyelt. Egyre nagyobb lett a tömeg,
autók parkoltak le az utca elején, és a Rémfészek pillanatok alatt megtelt.
Beindult a szokásos éjszakai élet.
Naya magához szorította a táskáját, és vakon nekiindult a tömegnek.
Fogalma sem volt, hol kereshetné a fiatalembert, aki idecsalta őt.
– Hé, megdobsz egy cigivel? – A kérdés váratlanul érte a pszichológust, és
megpördült. Egy fiatal lány állt előtte, amolyan tizenhét évesnek nézett ki, és
könyörgően nézett rá. A szeménél szétkenődött a festék, emiatt pedig úgy
nézett ki, mint aki sírt volna. Pofátlanul rövid szoknyája alig takart valamit,
ráadásul az átlátszó felsője mindent megmutatott a felsőtestéből, mire
Nayának felfordult a gyomra, és hátrált pár lépést. Hát persze, az utcalányok
itt természetesnek bizonyultak.
– Nem cigizek – mondta közömbösen, és sarkon fordult. Könnyű volt
ilyen helyzetekben hazudni, a nő már csak tudta.
Későre járt, már jócskán besötétedett, és Naya tudta, hogy nem kéne itt
lennie. Legalábbis egyedül nem. De kit hívhatott volna? Nem voltak barátai,
nem voltak ismerősei, akikkel tartotta volna a kapcsolatot, vagy gyakran
beszélgetett volna. Naya sokkal inkább szeretett megmaradni a saját komfort
zónájában, barátok nélkül, hiszen így sokkal jobb volt neki, és talán másoknak
is. Most azonban hiányolta, hogy nincs senkije, akitől segítséget kérhetne.
Egyedül kell megoldania a problémáit, ahogy azt mindig is tette, amióta az
apja meghalt.
A szórakozóhelyekről kihallatszott a zene. Az emberek illuminált
állapotban jöttek ki a friss levegőre, miközben artikulátlanul üvöltöztek és
hangosan, szinte rikácsolva nevettek egymáson. Ahogy egyre inkább leszállt
az este, egyre több ember sereglett ide. Naya szinte tudatlanul sétált,
magához szorítva a táskáját, a tekintetével a fiatalembert kereste, ám az
sehol sem volt. Miért csalta őt ide, ha aztán nyomtalanul felszívódik?
– Hé, szivi, fizetek egy kört, ha velem jössz! – kiáltott fel hirtelen valaki,
de Naya nem fordult oda, csak megforgatta a szemét. Aztán hirtelen
megpillantotta a férfit. Egy csapat tinédzser mellett állt, karba font kézzel,
Nayára szegezett tekintettel. Mosolygott, mint aki örömét leli abban, ha a
visszataszító fogsorát mások is láthatják.
44

