Page 42 - A sírból üdvözöl

úgy érezte magát, mint akit gyomorszájon rúgtak. Paul Cooper volt az utolsó
reménye, akiben megkapaszkodhatott volna, aki erőt adott volna neki, hogy
kiderítse, mi történik Anjával. Segítséget remélt, és most nagyot csalódott,
hogy nem kapta meg. Naya pedig gyűlölte, ha csalódnia kellett.
A száját harapdálva nézett a nyomozó ridegnek tűnő tekintetébe, és
próbált kiolvasni valamit belőle, de csak saját magát látta a sötét szemekben.
Mintha egy sötét barlang legmélyére akart volna nézni.
– Akkor nem is segít nekem? – kapaszkodott azért az utolsó
szalmaszálba, hátha meg tudja menteni azt, ami még menthető.
Paul Cooper hosszasan nézett rá. Látszott az arcán, hogy vívódik
magában. Segítsen, vagy ne? Érdemes, vagy nem? Aztán megadóan
felsóhajtott, ami sokkal inkább megelégelt morgásnak hangzott, és
megtapogatta a zsebeit. Előhúzott egy névjegykártyát, majd átnyújtotta a
nőnek. Naya izgatottan kapott utána.
– Tessék, itt a számom – mondta nyersen a férfi. – Hívjon fel holnap, és
akkor meglátom, mit tehetek önért.
– Köszönöm – mondta halkan Naya, és hálásan nézett a nyomozóra.
Mindig elérte, amit akart. Mindig.

* * *

Naya a rendőrségről egyenesen a rendelőjébe indult dolgozni. Mrs.
Griffits még tegnap délután felhívta őt, hogy Anja nem érzi jól magát, ezért
nem tud menni hozzá, és inkább otthon marad, hogy pihenjen. Naya részben
örült, hogy így hamarabb szabadulhatott a munkahelyéről, hiszen Anja volt
az utolsó páciens, akit fogadott aznap, ám másrészt még mindig nagyon
aggódott a kislányért. Ráadásul szeretett volna beszélgetni vele, leginkább
arról, hogy mi is történt a látogatásakor. Ám most mindezt el kellett
halasztania.
Naya ismét Mr. Downton háza előtt parkolt le, sokkal inkább
bosszúságból, hiszen az öregnek amúgy sincs jobb dolga, mint siránkozni és
kötekedni vele, hogy mégis hogyan lehet ilyen „mélységesen pofátlan ember
valaki, hogy képes más háza elé parkolni." Naya már megszokta ezt, hiszen

40