Page 485 - A sírból üdvözöl

barátairól és a Játékról persze beszélt. Jessicának nem kellett minden
részletről tudnia, és ennyi is éppen elég volt.
Egyik nap viszont azon kapta magát, hogy gyógyulni kezdett. Nemcsak a
teste, hanem már a lelke is gyógyult. A lábáról lekerültek a gipszek, és igaz,
hogy még nem járhatott, mégis könnyebbnek érezte magát nélkülük. Emellett
azonban, néha azt kívánta, bár maradtak volna még rajta... A lábai
borzalmasan néztek ki, hála az égési sérüléseinek, és annak, hogy a bőre
egészen a térdéig megégett. Akármi hozzáért, hihetetlenül fájdalmas volt, és
gyakran hangosan sikoltozott a fájdalomtól, amikor James esténként
óvatosan rákente az orvostól kapott kenőcsöt. Olyan érzés volt, mintha a
pokolban égne; elviselhetetlen és örökké tartó.
A lelke viszont másképp gyógyult. Talán ő maga sem tudta, hogyan és
miféle csoda következtében, mégis érezte, hogy gyógyul, ez pedig valamilyen
furcsa érzést váltott ki belőle. Talán örömöt? Hogy örülhet egy anya, aki
elvesztette a gyerekét? Ám Jessica szinte már repesett a boldogságtól,
amikor először meglátta mosolyogni őt.
– Na, ugye, hogy nem olyan rossz? – kérdezte vidáman. És nem, tényleg nem
volt olyan rossz. Főleg, miután egyik este együtt vacsoráztak mind a hárman:
ő, James és Jessica. Az apja vetette fel az ötletet, hálaként, mivel a
pszichológus olyan sokat segített a lányán. Naya később rájött, hogy több
volt ebben a gesztusban, mint hála, de ezt nem akarta hangoztatni. Elég volt
észrevennie a jeleket.
Jessica aznap estére felkontyolta a haját, elegáns ruhát vett fel, túl sok rúzst
kent az ajkára és folyton remegett a hangja, mikor meg kellett szólalnia.
Naya még akkor nem tudta, hogy a pszichológus a kevéske alkoholtól pirult-e
el szinte minden alkalommal vagy inkább James tekintetétől, de aztán rájött,
mikor megpillantotta a halvány szívásnyomot a nő nyakán, és a szeme
sarkából elkapta, amikor James óvatosan, de éppen csak egy pillanatra
megérintette Jessica kezét. Rögtön rájött, hogy történt köztük valami.
Akkor féltékeny volt. Olyan mértékben, mint még soha. James eddig
mindig csakis ráfigyelt, nem kellett hadba szállnia egyetlen nővel sem, hogy
megkaparinthassa a szeretett férfi figyelmét. Egy ideig fájt is a tudat, olyan
érzés volt, mintha megcsalták volna, de mégsem szólt semmit. Talán azért,
mert később James az asztal alatt megszorította a kezét, és csókot is lehelt a
kézfejére, mikor a pszichológus kiment a mosdóba. Mintha tudatni akarta

483