Page 522 - A sírból üdvözöl

felkapta a fejét, és ahogy megfordult, csak akkor vette észre, mennyire sö-
tétbe borult a ház. A villanykapcsoló felé nyúlt, azonban a térdei megremeg-
tek, és szinte elesett. Nem, nem lesz jó ez így, nem kellett volna ennyire meg-
részegednie. Ráadásul a tabletták... Csakis amiatt hallja ezt a hangot már
megint. Igen, mindennek a gyógyszerei az oka.
Ám ekkor megcsörrent a telefonja, mire összerezzent. Halkan elkárom-
kodta magát, miközben előkotorta a táskájából a készüléket. Meg sem nézte
a kijelzőt, egyből fogadta a hívást.
– Mi van?! – morogta, és a vodkás üveg után nyúlt.
A vonal túlsó végén halk motoszkálás hallatszott, majd egy ismerős hang
szólalt meg:
– Naya?
Robert.
– Rob... Robert? – nyögött fel a nő meglepetten, és megborzongott,
ahogy kimondta. Furcsa érzelmek tömkelege lepte el, régi emlékek bukkan-
tak fel, mire könnybe lábadt a szeme. Hirtelen eszébe jutott a legelső alka-
lom, amikor találkozott vele, a csókja, az érintései... – Robert...
– Zavarlak? Van egy kis időd beszélni? Jól vagy?
Naya az ajkára szorította a kezét, nehogy hangosan felsikoltson. Az alko-
hol annyira elködösítette a tudatát, hogy képtelen volt bármit is mondani.
Robert hallgatott néhány másodpercig, majd folytatta:
– Csak azon gondolkodtam, felhívlak. Hallottam, mi történt az otthonoddal.
Ha bármire szükséged lenne... akkor, nos... szóval segítünk, csak szólj bátran.
Ha gondolod, akár találkozhatnánk bár egyszer. Mit szólnál egy sütihez? Mint
régen...
Mint régen... Mikor Naya babát várt, és rettenetesen kívánta a csokis
süteményt, Robert minden nap elvitte a cukrászdába. Minden nap ugyanah-
hoz az asztalhoz ültek le, ugyanazt a süteményt rendelték, ugyanúgy moso-
lyogtak egymásra... És Robert minden éjszaka ugyanolyan gyengéden szeret-
kezett vele.
Naya lehunyta a szemét, és érezte, ahogy a mindeddig elfojtott érzelmek
most előtörnek. Vad gyűlölet söpört végig rajta, ami a lelkét mardosta és a
szívét tépdeste. Rettenetesen fájt.
– Nem – lehelte alig hallhatóan. – Nem...

520