Page 520 - A sírból üdvözöl

szerűbb lenne. Soha nem találták volna meg. De így? Így csak teljesen össze-
keverte a dolgokat, már nem volt képes irányítani. Mert valaki átvette az irá-
nyító szerepet, valaki még mindig irányít!
Talán az, aki keresi őt. Aki megtalálta őt, aki elől már mióta menekül...
Rábukkant, ebben nem kételkedett. Elvégre, az elveszett dolgok és szemé-
lyek előbb-utóbb előkerülnek, mint ahogy minden más is.
Naya a pultra támaszkodott. Úgy érezte magát, mintha lebegne, mintha vala-
hol teljesen máshol lenne, nem pedig itt, Steven Green őseinek poros házá-
ban. Félretolta a kiürült poharát, és az utolsó korty vodkát már az üvegből
itta ki. Olyan volt számára, mint valami életet adó folyadék, nem pedig va-
lami olcsó méreg. De hát nem volt más választása... Más lehetőséget nem tu-
dott, ami esetleg meg tudná szüntetni azt a fájdalmat, ami legbelül marcan-
golta őt. Csakhogy hiába itta meg, szívott el egy teljes doboz cigarettát és
evett meg egy marék pirulát, a fájdalom nem múlt el, sőt, erősebbé vált. Egy
másodpercnyi nyugalmat sem hagyott neki. Azt sem tudta, egyáltalán mit ér-
zett... Talán bűntudatot? Bűntudata kellene legyen? Erre a gondolatra keserű
nevetés tört ki belőle. Előregörnyedve kuncogott, a válla rázkódott, émely-
gett és rátört a hányinger.
A kurva életbe! Nem bűntudatot kellene éreznie! Elégedettnek kellene
lennie! De akkor miért nem az? Miért érezte ezt a hatalmas nyomást oda-
bent a mellkasában? Olyan elviselhetetlenül fájt, hogy hirtelen nem tudott
mit kezdeni vele. Azt hitte, a gyógyszerei segítenek, hogy az ital mindenre vá-
laszt ad majd, azt hitte, mindenre talál majd megoldást általuk, hogy majd
megszüntet minden fájdalmat. Csakhogy semmit nem ért el velük. A gyógy-
szerek elbódították, az italtól megfájdult a feje, a cigarettától pedig folyton
köhögött. Az enyhén csípős íz marta a torkát. Olyan volt, mint valami méreg,
amely lassan fojtotta meg az áldozatát. Nem is bánta volna, ha az áldozatává
válna...
Boldogságot kellene éreznie, amiért megcsinálta... Hiszen szabad lábon
távozhatott a rendőrségről! Ennyit értek Paul szavai, ugyanis a férfi rendesen
kitett magáért, és senki nem mert szembeszállni vele. Elvégre, Edward Coo-
per fiának is lehetett egy-két szava. Csak David Wolf nevetett, gúnyosan és
lenézően, és még Paul vállát is megveregette, aki erre sietve elhúzódott.
– Azt hittem, te tényleg igazságot szolgáltatsz, nem úgy mint mi. De úgy lát-
szik tévedtem ebben is. Néha meglepetést okozol nekem, Cooper. – Naya
minden szavát hallotta, hiába suttogott. A szeme sarkából pedig látta, hogy a

518