Page 521 - A sírból üdvözöl

férfi feléje bök. – A helyedben én is védtem volna. Csak nehogy a vesztedet
okozza a nagy szerelem, mint ahogy legelső alkalommal is.
Naya dühös volt rá, Paul viszont csalódott. Kirángatta a parkolóba, majd
belökte egy autóba, és hazafuvarozta, ám egész úton egy szót sem szólt
hozzá. Naya örülni akart. Minden oka megvolt arra, hogy elégedett legyen,
csakhogy mégsem volt az. Messzemenően nem volt az. Bement a rendőr-
ségre, megszerezte az aktát és megtudta az igazságot… Nem, ennek tényleg
nem szabadott volna megtörténnie. Ekkora hibát nem véthetett! Most mi a
francot kezdjen ezután? Idő kellett neki, hogy átrágja magát a dolgon, és el-
gondolkodjon azon, érdemes-e megtenni a következő lépést. Legszívesebben
azon nyomban elhúzta volna a csíkot. Nem is volt sok dolga, csak a táskája,
meg néhány ruhája, amit az autóban tartott. Nem volt többé otthona. Senki
nem találná meg.
Hosszasan felsóhajtott, és kibámult az ablakon. Figyelte, amint estére az
ég lassan beborul, és szürkésfekete felhők hullatni kezdik a könnyeiket. Az ég
halkan morajlott, néhol egy-egy villám tűnt fel, jelezve, hogy nemsokára
ideér a vihar. Erről az apja jutott eszébe, és az, amikor néha összebújva alud-
tak a vihar miatt, amitől ő mindig rettegett kislány korában. Most már nem
félt, nem rettent meg a mennydörgésektől és a villámlásoktól, ám mégis
görcsbe rándult a gyomra, ahogy Jamesre gondolt. Azokra a gyönyörű sze-
mekre, a szép arcra, az ajka ívére, arra a véletlen csókra...
Felpillantott a felhőkre. Vajon James látja most őt odafentről? Vajon tudja,
mire készül? Tudja, mit tett? Ha igen, akkor büszke rá?
Nayának szüksége volt rá, ezt nem tagadta. Nemcsak a közelségére, ha-
nem a tanácsaira is. Vajon mit mondana neki, ha itt lenne vele? Mit javasolna
következő lépésnek? Most már saját magára volt utalva, James nem dönthe-
tett helyette, sőt, még segíteni sem segíthetett, ő pedig most az egyszer ta-
nácstalannak és elveszettnek érezte magát. Most nem hagyatkozhatott az
apjára, neki kell meghoznia a döntést, bármennyire is nehéz. Érezte, hogy
könnyek kezdik szúrni a szemét. Égető vágy marcangolta őt ahányszor csak
eszébe jutott az apja, a fájdalom korbácsként hasította fel a testét. Ennyi ma-
radt meg belőle; az emlékei. Minden más, amit valaha is őrzött róla, mára
már csak por és hamu.
Hirtelen ugyanazt a hangot hallotta, mint tegnap este. Halk, lágy csilin-
gelést, ám ezúttal olyan volt, mintha a ház minden sarkából jött volna. Erre

519