Page 526 - A sírból üdvözöl

Csendes suttogások

Naya mint mindig, most is megszerzi azt, amit akar, valamint feltűnik Robert
és Anja is.
„A félelem adja a legnagyobb tiszteletet.”

Naya kora reggel ébredt.
A nap halvány sugarai kitartóan csiklandozták az arcát. Hirtelen fogalma sem
volt arról, hogy hol van, és mikor kinyitotta a szemét, néhány percig nem
látott mást, csak a sarokban szemtelenkedő pókhálók tömkelegét és a
repedezett, szürke falat. Megmozdult, ám a következő pillanatban hangosan
felszisszent, ahogy fájdalom hasított a testébe. A feje tompán lüktetett, a
végtagjai elgémberedtek, valami pedig keményen a gerincébe vájt. Nagy
nehezen ülőhelyzetbe tornázta magát, és csak ekkor vette észre azt a
rengeteg vért, ami körülvette őt, beterítve a padlót és a vodkás üveg
szilánkjait. Nagyot nyelt, ahogy felemelve a kezét észrevette a tenyeréből
kiálló nagydarab szilánkot. A vér körülötte teljesen megalvadt, feketés
massza lett belőle, ám ismét ömleni kezdett, amikor egy határozott
mozdulattal kirántotta a szilánkot.
Erre ismét felszisszent, és magához szorította a vérző kezét, mire a
ruháját is lassan átitatta a vörös folyadék.
– A francba – nyögte, ahogy sikerült feltápászkodnia, ám azon nyomban
nekiesett a konyhapultnak.
Borzasztóan érezte magát. Rég nem rúgott be ennyire, már el is felejtette,
milyen érzés, ha az ember másnapos. Igaz, nem ivott most olyan rengeteget,
de az a néhány pohár vodka teljesen kiütötte őt. Nem is emlékezett, mi
történt vele, vagy hogyan került egyáltalán a földre, a szilánkok közé.
Megdörzsölte a szemét, ám még így is homályosan látott, mintha a szeme
világát is elveszítette volna amellett, hogy minden porcikáját átjárta a
fájdalom.
Nagy nehezen sikerült elvánszorognia a mosdóba. A kádban vetkőzött
le, és megeresztette a csapot, majd hagyta, hogy a hideg víz végigfolyjon a

524