Page 529 - A sírból üdvözöl

Kate Adams gyönyörű nő volt. Szőke haját kontyba fogta, néhány tincset
azonban szabadon hagyott, amelyek bekeretezték pirospozsgás arcát. Kék
szeme ragyogott, valahányszor ránézett valakire, mosolya szívmelengetően
kedvesnek hatott, nem hiába szerettek nála vásárolni az emberek. Nem hiába
ő volt az egyik biztos pont Naya nyomorult életében, ugyanis tudta, hogy más
nem adna ilyen könnyen gyógyszert neki.
Kate-tel együtt jártak általánosba. Nem ismerték olyan jól egymást, éppen
csak köszöntek, mikor elhaladtak a folyosón, és Naya abban sem volt biztos, a
lány ismeri-e az ő keresztnevét egyáltalán vagy sem. Ő persze tudta, kicsoda
is az a Kate Adams, hiszen ki ne ismerte volna azt a lányt, aki sorra megnyert
minden biológia és kémia versenyt?
Oltári nagy szerencséje volt, mikor Kate itt kezdett el dolgozni. A nő mindig
kedves volt mindenkivel, és elég volt megpillantania James Narrowayt Naya
oldalán, azonnal készségesen segített neki. Hiába, ahol James feltűnt, senki
nem mert ellent mondani... A Narrowayekre aggatott jelzőket nem lehet csak
úgy eltörölni. Csakhogy James halála után Kate már nem volt olyan lelkes,
mint azelőtt. Nem tudta, mennyire bízhat meg egy olyan emberben, akinek
Narroway a neve, és csakis azért szolgálta ki a nőt, mert félt. Naya pedig nem
is hibáztatta ezért, elvégre a félelem gyakran előnyt nyújtott számára. És
ahogy James is mondta: a félelem adja a legnagyobb tiszteletet.
Ám most, mikor Kate meglátta őt, elkomorult.
– Mondd, hogy nem azért jöttél, amire gondolok, hogy jöttél...
Naya magára varázsolt egy mosolyt, hogy jelezze: minden rendben van.
Csakhogy ez cseppet sem volt igaz, de ezt Kate-nek nem kellett tudnia.
Elvégre ő színésznek született, így azt hitet el az emberekkel, amit csak akar.
Kate-nek látnia kell, hogy jól van, hogy nem ártottak annyira a gyógyszerek,
hogy nyugodtan adhat belőlük még egy dobozzal. Muszáj fenntartania a
látszatot.
– Szia, Kate! Hogy s mint? – kérdezte tettetett vidámsággal, ahogy
odasétált a pulthoz. A torkában keletkező gombóc lassan fojtogatni kezdte,
de ezt igyekezett palástolni azzal, hogy még mindig szélesen mosolygott.
Csak remélni merte, hogy a másik eladó vacakol még egy keveset a
Nurofenjeivel, és minél később jön vissza.
A nő azonban erre csak megcsóválta a fejét.
– Sajnálom, Naya, tudod jól, hogy nem adhatok többet.

527