Page 518 - A sírból üdvözöl

Az apja láthatólag meghökkent ettől a váratlan kijelentéstől. Felvonta a
szemöldökét, mire a homlokán ráncok jelentek meg.
– Sosem hazudtam neked, Naya. Mindig komolyan gondoltam azt, amit
mondtam. És te gyönyörű vagy az én szememben. A leggyönyörűbb nő, akit
valaha ismertem. – Itt előrehajolt, és gyengéden végigsimított az arcán. A
lány egy pillanatra lehunyta a szemét, élvezte az apja érintését, a bőrének
melegét...
Hirtelen Robert jutott eszébe, és az, amikor folyton panaszkodott neki a
terhességgel járó plusz kilókkal. A férfi azonban csak legyintett, és mindig
ugyanazt mondta: te így is szép vagy. Naya pedig hitt neki, mert olyan
könnyű volt elhinni, hogy Robert még így is szereti őt. Azonban mára már
nem ért semmit neki ez a vallomás, dühös volt valahányszor a férfi eszébe
jutott. Ám most, hogy ugyanezt mondta az apja is, teljesen más értelmet
nyert minden. Valóságossá vált.
– Ez olyan, mintha azt mondtad volna, hogy a hibák teszik széppé az
embert – mondta csendesen.
– Ez így igaz – bólintott a férfi. – Te viszont édesanyád szépségét
örökölted. – Naya erre felkapta a fejét, és nagyot nyelt. A férfi viszont csak
szomorúan mosolygott, és a füle mögé simított egy fekete hajtincset. Sosem
szokta szóbahozni a feleségét, ez pedig meglepte a lányt. Az édesanyja
tabutéma volt náluk, akárcsak a Narrowayek történelme, az apja
gyerekkora... Ha felhozakodott a témával, James vagy egyszerűen figyelmen
kívül hagyta, vagy leintette, és ráparancsolt, hogy soha többé ne kérdezzen
semmit sem ezzel kapcsolatban. Ő pedig szót fogadott, és inkább csendben
maradt, holott legbelül néha már elviselhetetlen kínokat okozott a
kíváncsiság. Tudni akart valamit az anyjáról, bár annyit, hogy hogyan nézett
ki, meg akart fogni egy tárgyat, ami régen az övé volt, de James mindent
megsemmisített. Elisabeth-nek nyoma sem maradt a házban. Csupán a falak
itták be a nevetésének emlékét, a szavainak lágy dallamát, csakhogy a falak
nem tudtak beszélni, és nem tudták elmondani, mennyire gyönyörű nő volt az
ő édesanyja...
Már nyitotta is volna a száját, hogy mondjon valamit, ám az apja
megelőzte:
– Akárhányszor csak rád nézek, ő jut eszembe, olyannyira hasonlítasz rá. –
Hüvelykujját végighúzta a lánya arcán, aki megborzongott az érintéstől. –

516