Page 515 - A sírból üdvözöl

* * *

James aznap ott volt, amikor Naya a balesete után először állt lábra a
gyógytornán. Egy járókára támaszkodott, miközben a férfi a hátánál állt, és
vigyázott rá, nehogy elessen.
– Ügyes! – tapsolta meg dr. Williams. Naya pedig most először
rámosolygott az orvosra. Akármennyire nem kedvelte, mégis úgy érezte,
nélküle nem sikerült volna mindez. Már nyitotta is a száját, hogy köszönetet
mondjon, mikor a lábai hirtelen felmondták a szolgálatot, és hiába próbált
megkapaszkodni, esetlenül rogyott le a földre, azonban James sietve
utánakapott, majd ismét lábra állította.
– Minden kezdés nehéz – mondta neki, majd csókot lehelt a feje búbjára.
– Következőkor már két lépést fogsz megtenni az egy helyet.
Naya azonban rettentő dühös is volt magára, amiért nem sikerült végre
járnia. Gyűlölte a tolószéket, fájt neki, hogy miközben mindenki kénye-
kedvére járkálhat, ő mindenhová gurítania kell magát, olykor megakad az
ajtókban vagy a küszöbökben, ráadásul a lépcsőkön sem tud közlekedni. Járni
akart, felállni, ugrálni, rohanni, lépcsőzni... Mindezt az örömöt pedig elvették
tőle, és nem hagytak mást hátra, csak fájdalmat.
James azonban olyan büszke volt rá, hogy majd' kicsattant a
boldogságtól. Kezet rázott dr. Williamsszel, majd miután véget ért a torna, a
legdrágább cukrászdába vitte el Nayát, és szinte az egész délutánjukat ott
töltötték. Citromos süteményt rendelt, majd megfogta a lánya kezét, és lágy
csókot lehelt a kézfejére. Naya ilyenkor úgy érezte magát, mintha egy nagyon
régi filmben szerepelne.
– Büszke vagyok rád.
– Pedig semmi okod. Még mindig ebben a tolószékben ülök, még mindig
nem tudok járni, és még mindig ugyanaz a roncs vagyok, aki eddig voltam...
Mégis miért vagy büszke rám?
James oldalra döntötte a fejét, és hosszasan nézett rá. Naya elpirult
erre, és lesütötte a szemét. Mostanában egyre többször jött zavarba,
valahányszor az apja a közelében volt, vagy az arcát fürkészte. Amikor pedig
hozzáért, mindig libabőrös lett a karja, és a teste megremegett.

513