Page 513 - A sírból üdvözöl

fájdalmas. Az ilyenfajta hiányt nehezen pótolja az ember. A test sem képes
mindent meggyógyítani, főleg nem a lelken keletkezett sebeket. Arra csak az
idő a gyógyír, ám néha még az sem elég.
Naya néhány percig hallgatott, és az elhangzott szavakat emésztette.
Mélyen magába zárta őket, emlékezni akart rájuk és sohasem elfeledni. Egy
szeretett személy szavai mindig aranyat értek.
– Ha Jessica nem halt volna meg, akkor most vele lennél? – kérdezte.
– Naya...
– Most is úgy feküdnél vele az ágyban, ahogy velem?
– Naya, kérlek...
– Miért nem mondasz el nekem soha semmit? – folytatta, mit sem
törődve az apja egyre ingerültebbnek tűnő hangjával. – Csak valld be, hogy
szeretted, mert tudom, hogy így van!
– Az, hogy szeretkezel valakivel, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy
szereted is az illetőt – mondta James, majd lehúzta a fejükről a takarót, és
elhúzódott. Naya csalódottan nézett fel rá. Túl sok volt neki ez a néhány centi
távolság is, ami közéjük ékelődött.
– Lefeküdtél vele? – puhatolózott tovább, miközben érezte, hogy a
féltékenység vasmarokkal szorongatja a torkát. Tudta, hogy ha nem fejezi be,
akár magára is haragíthatja az apját, annak pedig nem lenne jó vége.
– Úgy gondolom, ezek a dolgok nem feltétlenül rád tartoznak –
válaszolta hűvösen a férfi.
– Láttam, ahogy néztél rá, és ahogy ő rád nézett. Tetszettél neki! Ő is
tetszett neked!
– Te jó ég, Naya! – tört ki Jamesből. – Mi ez az egész? Mit akarsz most?
– Én csak tudni akarom az igazat! – vágott vissza a lány, és érezte, hogy
a szemét ellepik a könnyek. – Sosem mondtál semmit, folyton hallgatsz! Ha
szeretted, miért nem árulod el nekem? Talán félsz, hogy megharagszom?
Talán szégyelled, hogy szerettél valakit, aki történetesen nem az anyám volt?
James arca erre elkomorult, és Nayában ekkor tudatosult, hogy túl
messzire ment. Az édesanyja említése tabutémának számított kettejük
között. Az apja sosem mesélt róla, és nem szerette, amikor szóba került.
Olyankor vagy nem válaszolt a feltett kérdésekre, vagy másra terelte a témát.
És most, hogy a lánynak kicsúszott a száján a legutolsó kérdés, már meg is
bánta, amiért egyáltalán szóba hozta a dolgot. Nem, valóban nem tartozott

511