Page 62 - A sírból üdvözöl
P. 62

vérétől mocskos kabátját szorongatta a kezében. Figyelte, hogy a nyomozó
        sebéből vér buggyan elő, akárhányszor csak megmozdította a karját.
             A rendőrautóhoz érve Naya az anyósülésre csusszant be, és figyelte,
        amint Paul Cooper betuszkolja Mr. Fellt a kocsiba, majd a társa – Naya
        időközben megtudta, hogy Stewartnak hívják – beül melléje, szorosan a
        fiatalember karját fogva.
        – A másik kocsiért majd visszajövök – mondta, mire a nyomozó bólintott, és a
        gázpedálra lépett.


                                         * * *


             Naya tudta, hogy elszúrta. Elszúrta, elszúrta, elszúrta! A Rémfészekben
        történtek után biztos volt benne, hogy Paul Cooper nem fog elárulni semmit
        a gyilkossággal kapcsolatban, de ezek után? A nő tudta, hogy kétség kívül az
        ő hibája az, hogy a nyomozót meglőtték, hiszen ha ő ott maradt volna az
        autóban, talán Mr. Fell nem használja a pisztolyát. A lelkiismeret-furdalás
        miatt nehezen tudott levegőt venni, ám legalább rádöbbent, hogy a súlyos
        tettei után is megmaradt a lelkiismerete. Ha tényleg megmaradt egyáltalán.
             Még csak alig két napja ismerte a nyomozót, ám a viselkedése alapján
        Naya lekövetkeztette, hogy Paul Cooper ezentúl nem fog beszélni vele, főleg
        nem a gyilkosságról kapcsolatban. Nayának pedig szüksége volt az
        információkra! Tudni akarta, mennyire állnak közel az ügy megoldásához, és
        hogy tudnak-e valamit a gyilkosok kilétéről, vagy hogy talán igaz-e, hogy
        kerestek valamit. Ha pedig a férfi nem akar majd beszélni vele, valahogy
        máshogy kell információkat szereznie. Legalábbis az, hogy most egyedül volt
        Paul Cooper irodájában, egészen jó alkalomnak bizonyult, ám nem tudta,
        hogy a nyomozó meddig lesz távol, és az íróasztalt, meg a hatalmas,
        papírokkal teli vasszekrényt átnézni mennyi időbe is telhet.
             Naya felsóhajtott, és megsemmisülten lerogyott arra a székre, amin a
        tegnap is ült. Ismét a hatalmába kerítette az az érzés, mintha egy
        börtöncellában lenne, ugyanis a szürke falak olyan nyomasztó érzést
        keltettek, hogy a nő inkább felállt, és az íróasztalhoz ment. Neki kell fognia
        keresgélni, ám valami gondolatban mégis visszahúzta. Talán a félelem volt


        60
   57   58   59   60   61   62   63   64   65   66   67