Page 154 - Ίστοριών τα σωζόμενα • Historias (Libros I-IV)
P. 154

[11]  τὴν  μὲν  γὰρ  πρώτην  ἐκ  τῶν  πηγῶν  ἔχει  11 Su curso inicial desde las fuentes es único, pero
                                                                                             52
       ῥύσιν  ἁπλῆν,  σχίζεται  δ᾽  εἰς  δύο  μέρη  κατὰ  en el lugar llamado Trigábolo  se escinde en dos;
       τοὺς     προσαγορευομένους          Τριγαβόλους:  uno de estos brazos se llama Padua y el otro Olana.
       τούτων      δὲ    τὸ     μὲν     ἕτερον     στόμα
       προσονομάζεται Παδόα, τὸ δ᾽ ἕτερον Ὄλανα.
       [12]  κεῖται  δ᾽  ἐπὶ  τούτῳ  λιμήν,  οὐδενὸς  τῶν  12 En este último hay un puerto que es el que en el
       κατὰ     τὸν    Ἀδρίαν     ἥττω     παρεχόμενος  Adriático  ofrece  más  seguridad  a  los  barcos  que
       ἀσφάλειαν  τοῖς  ἐν  αὐτῷ  καθορμιζομένοις.  fondean en este mar. Los naturales del país llaman
       παρά  γε  μὴν  τοῖς  ἐγχωρίοις  ὁ  ποταμὸς  a este río Bodenco.
       προσαγορεύεται  Βόδεγκος.  [13]  τἄλλα  δὲ  τὰ  13 En cuanto a lo que los griegos narran acerca de
       περὶ  τὸν  ποταμὸν  τοῦτον  ἱστορούμενα  παρὰ  este  río,  la  historia  de  Faetón  y  de  su  caída,  las
                                                                                    53
       τοῖς  Ἕλλησι,  λέγω  δὴ  τὰ  περὶ  Φαέθοντα  καὶ  lágrimas de los chopos , y que los habitantes de sus
       τὴν  ἐκείνου  πτῶσιν,  ἔτι  δὲ  τὰ  δάκρυα  τῶν  márgenes visten de negro porque, según cuentan,
       αἰγείρων καὶ τοὺς μελανείμονας τοὺς περὶ τὸν  llevan  aún  luto  por  Faetón,  toda  esta  materia  de
       ποταμὸν  οἰκοῦντας,  οὕς  φασι  τὰς  ἐσθῆτας  tragedia o de especie análoga, 14 de momento no la
       εἰσέτι  νῦν  φορεῖν  τοιαύτας  ἀπὸ  τοῦ  κατὰ  trataremos,  porque  una  crítica  pormenorizada  de
       Φαέθοντα  πένθους,  [14]  καὶ  πᾶσαν  δὴ  τὴν  estas fábulas en una Introducción no se ajusta a las
       τραγικὴν  καὶ  ταύτῃ  προσεοικυῖαν  ὕλην  ἐπὶ  reglas del género.
       μὲν  τοῦ  παρόντος  ὑπερθησόμεθα  διὰ  τὸ  μὴ
       λίαν  καθήκειν  τῷ  τῆς  προκατασκευῆς  γένει
       τὴν περὶ τῶν τοιούτων ἀκριβολογίαν.
       [15]  μεταλαβόντες  δὲ  καιρὸν  ἁρμόττοντα  15 Sin embargo, llegado el momento oportuno, se
       ποιησόμεθα  τὴν  καθήκουσαν  μνήμην,  καὶ  las              tendrá    en    cuenta    cual    corresponde,
       μάλιστα     διὰ    τὴν    Τιμαίου     περὶ    τοὺς  principalmente por la ignorancia de Timeo acerca
       προειρημένους τόπους ἄγνοιαν.                        de este país.



                                            Los galos. Sus invasiones de Italia

       17  [1]  πλὴν  ταῦτά  γε  τὰ  πεδία  τὸ  παλαιὸν  17  Antiguamente  ocuparon  estas  llanuras  los
       ἐνέμοντο  Τυρρηνοί,  καθ᾽  οὓς χρόνους καὶ  τὰ  etruscos,  cuando  habitaban  también  los  llamados
       Φλέγραιά  ποτε  καλούμενα  τὰ  περὶ  Καπύην  Campos Flegreos, en los territorios de Capua y de
       καὶ Νώλην: ἃ δὴ καὶ διὰ τὸ πολλοῖς ἐμποδὼν  Nola,  región  muy  frecuentada  y  conocida,  que
       εἶναι  καὶ  γνωρίζεσθαι  μεγάλην  ἐπ᾽  ἀρετῇ  adquirió  por  ello  gran  fama  de  fértil.  2  Los  que
       δόξαν  εἴληφεν.  [2]  διὸ  καὶ  τοὺς  ἱστοροῦντας  investigan el poderío etrusco no deben mencionar
       τὰς  Τυρρηνῶν  δυναστείας  οὐ  χρὴ  ποιεῖσθαι  sólo los territorios que los etruscos ocupan ahora,
       τὴν  ἀναφορὰν  ἐπὶ  τὴν  νῦν  κατεχομένην  ὑπ᾽  sino también las llanuras citadas y los recursos que
       αὐτῶν χώραν, ἀλλ᾽ ἐπὶ τὰ προειρημένα πεδία  extraían de estas regiones.
       καὶ τὰς ἐκ τούτων τῶν τόπων ἀφορμάς. [3] οἷς  3  Los  etruscos  se  relacionaban  con  los  galos  por
       ἐπιμιγνύμενοι κατὰ τὴν παράθεσιν Κελτοὶ καὶ  razón  de  vecindad,  pero  los  galos  miraban
       περὶ τὸ κάλλος τῆς χώρας ὀφθαλμιάσαντες, ἐκ  codiciosamente el país por su belleza. Buscaron un
       μικρᾶς      προφάσεως        μεγάλῃ       στρατιᾷ  pequeño pretexto, invadieron aquellas tierras con




     52  Desconocemos la ubicación del lugar, pero indudablemente está cerca de Ferrara.
     53  Cuenta la leyenda que un día guió el carro de su padre, pero los caballos se le desbocaron y, fuera de su ruta ordinaria,
     inflamó  la  tierra.  Entonces,  para  castigarle,  Zeus  le  lanzó  el  rayo  y  le  precipitó  en  el  río  Erídano;  sus  hermanas  se
     convirtieron  en  álamos,  y  las  lágrimas  que  habían  vertido  se  convirtieron  en  gotas  de  ámbar.  Véase  P.  GRIMALDI,
     Diccionario de mitología (traducción castellana de F. PAYAROLS), Barcelona, 1966, artículo «Faetonte».
   149   150   151   152   153   154   155   156   157   158   159