Page 143 - A sírból üdvözöl

– Ó – mondta lemondóan Naya.
– Minden esetre nem hiszem, hogy annyiban hagyná a dolgot.
Próbálkozni fog még, ebben biztos vagyok.
– De miért pont mi vagyunk a célpont? Semmi rosszat nem tettünk...
Paul Cooper elgondolkodott egy pillanatra.
– Vannak riválisaim, nem is kevesen. De nem hinném, hogy képesek
lennének ilyenre. Legalábbis nem úgy, hogy magát is belekeverik, emiatt
pedig homályos nekem az egész.
– Tehát, akkor most hogyan tovább?
– Fedezékbe húzzuk magunkat, és védekezünk, ha következőleg is
támadnának. Márpedig fognak, mi pedig várni fogjuk őket, és ha minden jól
megy, visszaütünk, és nem hagyjuk magunkat – magyarázta a nyomozó. – És
nagyon ajánlom, hogy most tényleg meghúzza magát.

* * *

– Megérkeztünk. – Paul Cooper leállította az autót Naya háza előtt,
majd a visszapillantó tükörben a nőre nézett. – Él még?
– Igen – sóhajtott fel Naya, majd a hasára tapasztotta a kezét. A
gyógyszerek és az autó hatására ismét elfogta a hányinger, és érezte, hogy ha
azonnal nem kap friss levegőt, akkor azon nyomban kiadja a kórházban
kapott szegényes ebédjét, ami így is alig csúszott le a torkán.
– Rosszul van? – fordult hátra aggodalmaskodva a nyomozó, noha az
arcán nem látszott, hogy valóban aggódik-e.
– Jól vagyok. Csak most azonnal ki akarok már jutni innen – nyögött fel a
nő. Paul Cooper kivágta az ajtót, majd kiszállt, és Nayának is kinyitotta az
ajtót. – Ki tud szállni? – kérdezte, de meg sem várva a választ, elkapta a
pszichológus karját, és segített neki felállni. Naya nekidőlt az autó oldalának,
és nagyot szippantott a friss levegőből. Most már sokkal jobban érezte
magát. Leginkább azért, hogy végre itthon lehetett, és nem kellett tovább a
kórházban rohadnia, mint ahogy az elmúlt nyolc nap során. Ugyanis úgy
érezte, mintha minden egyes ott töltött perc hatására a testének egy része
elsorvadt volna.

141