Page 205 - A sírból üdvözöl

A vallomás

Paul Cooper gyanakszik, Naya rájön, miért is kellett volna megfogadnia a férfi
tanácsát, valamint megtudhatjuk, kik voltak azok, akik bevallották Nayának a
Játékot.
„Ha fáj is, hát csendesen fájjon."

– Három! Most!
A következő pillanatban az események felgyorsultak, és Naya érezte,
hogy mindjárt szétveti az adrenalin.
Azonnal a földre vetette magát, és fájdalmasan felsikoltott a sebe miatt, ami
ismét égni kezdett.
A pisztoly fülsüketítő dördülés keretében elsült, mire Paul Cooper nagy
lendülettel felborította az asztal, így a golyó a fába fúródott. Az asztal hangos
csattanással landolt a földön, így a nyomozó fedezék nélkül maradt, de
kihasználva a másik figyelmetlenségét, rávetette magát, elkapta az ingét és
teljes erejéből nekicsapta a könyvespolcnak.
– El onnan! – kiáltotta egy hang, Naya már nem tudta pontosan
megmondani, kié volt, mert a következő pillanatban látta, hogy az egyik
könyvespolc éppen feléje borul.
Sikítva gurult arrébb, de a polcról lehulló könyvek így is eltalálták, és a
nagy robajjal földhöz csapódó polc oldala felsértette a karját. Sikolyokat és
további lövöldözéseket hallott, és amint felkapta a fejét, látta, amint Paul
Cooper épp azzal a férfival hadakozik, akinél le akarta lőni őket. Figyelte,
amint a nyomozó megvetett lábbakkal állt, és határozott csapásokat mért az
ellenfelére, aki közben igyekezett elhárítani ezeket, és a kezében levő késsel
próbált sebet ejteni Paulon.
A nyomozó alkarján felhasadt az ing, és a vöröses vér őrült tempóban folyt a
sebből, de Paul úgy tett, mintha nem is érezné a fájdalmat, habár az arca
minden egyes mozdulatkor, amikor ütésre, vagy védekezésre emelte a karját,
eltorzult.
Az ellenfelének vér folyt az orrából, de még így sem hagyta magát; vadul

203