Page 209 - A sírból üdvözöl

Naya ilyenkor alig várta a nap végét.
Befejezte a játékot, gondosan elrakta a babáit, majd pizsamába öltözött, és
már rohant is a hálószobába, hogy jelentse: apa, kész vagyok! James
Narrowaynek pedig ilyenkor mindig úgy csillogott a szeme, és olyan széles
volt a mosolya, mint még senki másnak. Az én hercegnőm! Ezt mondta
minden egyes alkalommal, amikor Naya bebújt melléje az ágyba, és hallgatta
a meséket, amiket az apja türelmesen végigolvasott, akár többször is.
James Narroway nemcsak egyszerűen szerette, hanem egyenesen imádta,
rajongott a lányáért, és ez fordítva is így volt. Naya számára az apja volt a
család, az egyetlen igazi család, aki mindig mellette áll és támogatja őt. Igaz,
néha irigykedett, hogy másoknak van anyukája, neki pedig már nincs, de egy
idő után nem érdekelte már, hiszen ott volt neki az apja, aki egyszerre
mindkét szerepet betöltötte, és ez éppen elég volt neki. Sőt, bőven elég.
Ahogy Jamesnek is, hiszen ami jó volt a lányának, az neki is.
És az apja most is itt volt mellette, mint mindig. Osztozott a fájdalmán
és a gyászán, letörölte a könnyeit, és megölelte őt, minden egyes pillanatban,
mikor Naya azt hitte, összeroppan a lelke a testével együtt, ő pedig meg fog
halni.
Azalatt a tizenhét óra alatt is, amíg Naya aludt, James épp csak, hogy
hazaszaladt átöltözni, máris ott termett a szobában, és letelepedett az ágyra,
hogy nézhesse a lánya arcát, az álmait őrizve.
Naya kába volt az ébredéskor, de mindenesetre megörült, mikor
meglátta az apját, de egyben össze is szorult a gyomra. A nyugtató legalább
megtette a magáét, és ellazította őt valamennyire, de most, hogy elmúlt a
hatása, minden porcikája hirtelen égni kezdett, és a fájdalom úgy mart a
testébe, mint egy éhes vadállat.
– Apa – suttogta, James pedig rámosolygott azzal a mindentudó apai
mosolyával; Naya imádta. Ám most semmi másra nem tudott gondolni, csak
a hiányra, amit még mindig érzett a testében és a dühre, ami Robert miatt
fortyogott benne, és ami szét akarta tépni őt. De csak lehunyta a szemét, és
halkan, csendesen, magában sírt. Tudta, hogy James nem szeretné látni a
könnyeit ezért nem is mutatta őket. Ha fáj is, hát csendesen fájjon.
Nemsokára megérkezett a főorvos is, hogy leellenőrizze az állapotát,
ami nemigen akart javulni, de a nőt nem érdekelte már az sem, ha a
vérnyomása magas volt, a légzése nehézkes, a feje pedig lüktet a fájdalomtól.
– Részvétem – mondta egyszer csak az orvos, és Naya feléje kapta a fejét.

207