Page 213 - A sírból üdvözöl

megérintette volna, hogy érezhesse a bőrének melegségét.
Nagyon jól tudta, hogy a férfi megint magát hibáztatja a történtekért.
Vigyáznia kellett volna rá, meg kellett volna védenie őt, de nem sikerült,
immár másodszorra. Szerette volna elmondani neki, hogy nem kellene
felelősséget éreznie iránta, de inkább hallgatott, ugyanis nem akarta ennél
jobban felmérgesíteni őt.
A combja és az oldala még mindig sajgott az erőteljes rúgásoktól, és
emiatt minden egyes lélegzetvétel fájt. Úgy szúrt a tüdeje, mintha
üvegszilánkokkal lett volna tele. Mégsem panaszkodott, és igyekezett nem
kimutatni a fájdalmát.
A feje is tompán lüktetett, mire megmasszírozta a halántékát. Arra a nőre
gondolt, aki rátámadott. Ő volt az, akit Paullal megbámultak; épp a földön
ült, és a haja olyannyira a szemébe hullott, hogy Naya nem volt biztos benne,
hogy olvasott. Ezek szerint igaza volt.
Emlékezett, amikor kiszabadult a kés fogságából, és kisodorta az ellenfele
lábait alóla, aki aztán oldalra bukott, és beverte a fejét a könyvespolc
oldalába, de olyannyira, hogy még az eszméletét is elvesztette. Naya büszke
volt magára, hogy James Narroway tanítása nem veszett kárba. Egyelőre.
– Jól van? – kérdezte halkan, hogy megtörje a köztük beálló kínos
csendet, mert érezte, hogy nem képes tovább hallgatni.
– Ha még egyszer valaki megkérdezi ezt tőlem, nem tudom, mit csinálok
– hangzott a barátságtalan felelet. Naya nem is számított másra, csak elhúzta
a száját, és kibámult az ablakon.
– Mikor hívott segítséget? Vagy a húga csak véletlenül bukkant fel?
– Samantha tudja, mikor van szükségem a segítségére. És egyébként is,
egy gombnyomás volt az egész a telefonomon akkor, amikor észrevettem a
pasast.
Fogalma sem volt, mit mondhatna erre a férfinak, ezért inkább csak
ennyi bukott ki belőle:
– Sajnálom.
– Mit sajnál?
– Ezt az egészet. Már megint saját magát hibáztatja a történtek miatt,
igaz? Pedig semmi szükség felelősséget éreznie miattam.
– Ki más lenne a hibás? – nézett a visszapillantó tükörbe Paul, és
leparkolt Charles Downton háza előtt. – Szinte megint péppé verték magát,

211