Page 208 - A sírból üdvözöl

– Hozzak még vizet neki? – Mrs. Lewis hangja meglehetősen távolról
hallatszott. Mintha egy ajtó mögül szólt volna.
– Kórházba kellene vinni, vérzik a...
– Nem, nem kell! Jól van itt, mindjárt rendben lesz. – Paul Cooper
hangja határozottan és erősen csengett, aztán Naya megérezte a férfi hideg
ujjait a karján, ettől pedig kissé magához tért. – Naya, hogy érzi magát?
– Én... azt hiszem... – A szavak meglehetősen lassan és nehezen jöttek ki
a szájából. – Jól vagyok – fejezte be a megkezdett mondatát, és csak most
érezte igazán, hogy a víz, amit nemrég megivott, megtette a hatását. A feje
kitisztult, a mellkasa szabályosabban emelkedett és süllyedt, és most már
sokkal tisztábban ki tudta venni a körülötte levők arcát.
Paul Cooper közvetlen mellette guggolt, míg Samantha, Mrs. Lewis és egy
másik férfi aggodalmaskodva hajolt föléje.
Kintről hangok hallatszottak be, és a könyvtár hatalmas ajtaján egyenruhás
rendőrök járkáltak ki és be.
A hideg kőfalnak döntötte a fejét, és Paulra nézett. Az arca még mindig
véres volt, a tekintete aggodalmat és félelmet tükrözött.
– Mi volt ez az egész? – kérdezte. – Valaki megsérült még? Kik voltak ezek?
A nyomozó kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de Samantha
megelőzte:
– Bérgyilkosok voltak, már megint. És ti voltatok a célpont.

* * *

Naya tizenhét órát aludt egyfolytában, hála a nagy adag altatónak és
nyugtatónak, amit csak úgy tudtak beadni neki az ápolók, hogy az apja
közben lefogta a karját, és az ágyhoz szorította a sikoltozó lányát, míg az
végre teljesen el nem lazult. Aztán átölelte, és addig simogatta a haját, míg el
nem aludt.
Naya ismét kislánynak érezte magát, aki esténként az apja karjaiban aludt el,
miközben olyan helyekre járt álmában, mint még soha senki, hála annak a
rengeteg mesének, amit James Narroway olvasott neki el minden egyes nap.

206